Görögország nemzetközi hitelezői közös álláspontra jutottak Görögország makrogazdasági kiigazítási programjával kapcsolatban, ennek köszönhetően a hitelező intézmények szakértői visszatérhetnek Athénba.
Donald Trump amerikai elnök még az év végéig "valódi előrelépést" vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében - jelentette ki Mike Pence alelnök hétfőn Brüsszelben, miután Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával egyeztetett.
Házkutatást tartott a francia rendőrség hétfőn a radikális jobboldali Nemzeti Front székházában a Párizshoz közeli Nanterre-ben a pártelnök és államfőjelölt Marine Le Pen állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztenseinek állásaiban indított vizsgálat keretében.
Megkezdődött hétfőn a londoni parlament felső kamarájában, a Lordok Házában annak a kormányzati határozattervezetnek a vitája, amelynek elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
A baloldali Lenín Moreno, az Alianza País kormánypárt jelöltje jelentős fölénnyel nyerte a vasárnapi ecuadori elnökválasztás első fordulóját, de mégis második fordulóra kényszerül a konzervatív ellenzéki jelölttel, Guillermo Lassóval szemben.
Az orosz állami intézményeknek közük volt a tervezett montenegrói puccshoz - jelentette ki Milivoje Katnic montenegrói különleges ügyész a podgoricai Prva TV-nek adott interjújában.
Ellentétes a kelet-ukrajnai válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás céljával és szellemiségével, hogy Oroszország hivatalos okmánynak tekinti a szakadárok által kiadott igazolványokat - figyelmeztettek hétfőn a német kormány szóvivői.
Az állami tulajdonú Xinhua kínai hírtelevízió beszámolója szerint a dél-koreai Lotte Group súlyos következményekkel számolhat, ha a jelenleg általa birtokolt golfpálya területén engedélyezi az amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer telepítését.
Irán azt állítja, hogy a rakétakísérletekkel nem sérti meg a nagyhatalmakkal másfél éve megkötött nukleáris megállapodást, mert a tesztelt rakéták nem képesek atomtöltet hordozására.
A német kormány egyre komolyabban veszi a külföldiek szociális juttatásainak csökkentését, illetve a jogosulatlan felhasználások megelőzését - ennek érdekében már a menedékkérők mobiljait is átvizsgálnák, akár a tulajdonos engedélye nélkül is.
A Donald Trump vezette új kormányzat keresi a módját, hogy miként mélyíthető el a kapcsolat az Egyesült Államok és az Európai Unió között - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök hétfőn Brüsszelben, ahol tárgyalásokat folytat az EU és a NATO vezetőivel.
Az Egyesült Államok nem Irak olaját akarja elvenni, az amerikai erők nem ezért vannak az arab országban - jelentette ki vele utazó újságíróknak nyilatkozva James Mattis amerikai védelmi miniszter, aki hétfőn váratlanul Bagdadba érkezett.
Az Amazon online kereskedő vállalat hétfőn bejelentette, hogy idén több mint 5 000 új munkahelyet kíván létrehozni Nagy-Britanniában, ezáltal növelve a beruházást annak ellenére, hogy a szigetország az Európai Unió elhagyására készül.
A fegyverkereskedelem a hidegháború óta nem látott szintre emelkedett a legutóbbi öt évben a világban, a fegyverek több mint felét pedig az Egyesült Államok és Oroszország szállította - közölte hétfőn ismertetett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet.
Elfogadhatatlan beavatkozási formának nevezte vasárnap azokat a francia elnökválasztási kampányt érő kibertámadásokat Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter, amelyek mögött Párizs Oroszországot gyanítja.