A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk.
Sok férfi könnyedén megbarátkozik a kopaszodásával és a teljesen rövidre nyírt frizurával, vannak azonban, akiknek a rémálommal egyenlő az egykori dús hajuk elvesztése. Ha úgy érezzük, hogy megkeseríti a napjainkat a folyamatos hajritkulás, érdemes lehet felkeresni egy hajklinikát, ahol segíteni tudnak hajunk visszanyerésében.
A TurboHair Medical hajbeültetés szolgáltatása egy díjmentes konzultációval kezdődik, ahol a szakemberek megvizsgálják, és véleményezik a páciens fejbőrének az állapotát. Természetesen a beszélgetés során feltehetjük az esetleges kérdéseinket is, így részleteiben megismerhetjük a beavatkozás lépéseit.
Sokan bizonytalanok azt illetően, hogy egyáltalán megfelelnek-e a kritériumoknak, alkalmazható-e rajtuk is ez az eljárás. Jó hír, hogy kortól és nemtől függetlenül részt lehet venni a kezelésen, illetve azok is bátran jelentkezhetnek, akiknél esetleg már előrehaladott állapotban van egyes területeken a kopaszodás.
Sokan nem tudják, de a férfiaknál a tesztoszteron hormon egy változata okozza a haj elvesztését. Léteznek azonban olyan területek a fejbőrön, amelyek immunisak ennek hatásaira, így nem is jellemző a kopaszodás ezeken a részeken. Gondoljunk akár a tarkóra,vagy a fej oldalsó területeire. A beavatkozás során tulajdonképpen a tarkón található hajhagymák kerülnek átültetésre a fej azon részeire, ahol elindult a haj ritkulása.
A fentiekből adódóan előfordulnak olyan esetek is, amikor nem ajánlják a kezelést a szakemberek. Ilyen lehet például, ha a páciens haja annyira ritka, hogy a tarkón lévő hajtüszők felhasználásával is túl kevés lenne a haj a beavatkozás sikerességéhez. Léteznek olyan egészségügyi problémák, amelyek szintén hajhullást okoznak. Ilyen esetekben szintén nem javasolt az eljárás elkezdése, hiszen ez akadályozná az átültetett haj megfelelő beépülését.
Hajbeültetés szinte bármilyen korban elvégezhető, ha a páciens elegendő hajjal rendelkezik ahhoz, hogy sikeres legyen az eljárás. Nem javasolt azonban a beavatkozás megkezdése túl fiatal korban, amikor még épphogy csak megkezdődik a kopaszodás. Ennek az az oka, hogy a hajritkulás nagy valószínűséggel folytatódni fog a kényes területeken, így hiába végzik el az átültetést a fejbőr egy részén, valószínűleg további hajhullással kell majd számolni a későbbiekben, így nem érhető el végleges eredmény.
A hajbeültetés egy olyan esztétikai kezelés, amely nagy változást hozhat a kopaszodó páciensek életében. Ha kíváncsi rá, hogy alkalmas lehet-e a kezelésre, érdemes részt venni egy hajklinika konzultációján, ahol a szakemberek megadják erről a megfelelő tájékoztatást.
Fizetett tartalom (x)