Rekordmértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP) a második negyedévben az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint a június végével záródott negyedévben a GDP 6,9 százalékkal esett az előző negyedévvel összevetve. Az első ...
A francia elnök is megszólalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése ügyében. Franciaország a saját vizsgálatai alapján osztja több európai partnerének álláspontját arról, hogy Novicsok használatával mérgezés történt. Közben lemondta kedden esedékes berlini látogatását Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Az európai indexek többsége pluszban tartózkodik, miután az AstraZeneca a brit hatóságok engedélye nyomán újraindította a koronavírus elleni oltásának tesztelését. Brexit-ügyben a brit alsóház ma fogja megvitatni az EU által ellenzett belső piaci törvénytervezetet.
A brit politikai életben hosszú ideje nem tapasztalt ellenállás bontakozott ki hétfőre azzal a törvénytervezettel szemben, amely több pontban ellentmond az EU-val tavaly októberben elért Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek. A javaslatot az összes élő volt brit miniszterelnök és a Boris Johnson jelenlegi kormányfő vezette előző kabinet volt jogi főtanácsadója is támadja.
Az idei 6,25 százalékos csökkenés után a német bruttó hazai termék már 2022 elejére elérheti a koronavírus-válság előtti szintet, amennyiben nem lesznek korlátozások az újabb fertőzési hullám miatt - írja a kölni IW gazdaságkutató intézet hétfőn publikált prognózisában.
A koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt Los Angeles megyében idén betiltják az amerikai gyerekek körében népszerű, hagyományos, ajtóról ajtóra járós “csokit vagy csalunk” játékot, továbbá tilos lesz a nagyobb létszámú Halloween-i partik megtartása is.
A Kreml által támogatott jelöltek mind a 18 kormányzóválasztást megnyerték és túlnyomórészt első helyen végeztek a vasárnap megválasztott 11 regionális parlamentben és 22 város tanácsában is, ám a tomszki önkormányzati képviselői testületben a kormányzó Egységes Oroszország párt elvesztette többségét és Alekszej Navalnij ellenzéki politikus csapata képviseletet szerzett Novoszibirszkben is.
Michael Bloomberg milliárdos, New York város volt polgármestere százmillió dollárt költ vagyonából a demokraták elnökjelöltje, Joe Biden kampányának támogatására Floridában - jelentette be Kevin Sheekey, Bloomberg egyik tanácsadója újságíróknak vasárnap.
Az izraeli kormány fél napos vita után megszavazta a pénteken kora délután kezdődő, legalább három hétig tartó második, szigorú országos zárlatot - jelentette a 12-es kereskedelmi tévé vasárnap esti híradása.
Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.