A cseh rendőrség büntetőjogi eljárást kezdeményezett Andrej Babis, a cseh ANO mozgalom elnöke, illetve Jaroslav Faltynek, a mozgalom alelnöke ellen, akiket adócsalással gyanúsítanak - az ANO mellesleg az október 20-i választások nagy esélyese.
A brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett. Csak az agrárszektonak évi 85 ezer idénymunkásra van szüksége, akik helyzete a Brexittel bizonytalanná válik.
A háború utáni osztrák politikai berendezkedést erősen felkavarta a 2016-os államfőválasztás, ugyanis hét évtized óta először fordult elő, hogy a második fordulóba nem jutott be a két nagy párt egyikének jelöltje sem - most hétvégén előrehozott parlamenti választásokat tartanak, ahol felbomolhat az eddigi nagykoalíció.
A cég közlése szerint legkésőbb október 28-ig működik a légitársaság, miután a napokban létrejön a megállapodás az easyJet diszkont légitársasággal, illetve a Lufthansával a vagyonelemek átadásáról.
Újabb gazdasági és jogi szankciókat jelentett be Bagdad hétfőn az iraki kurd területekkel szemben, Törökországot és Iránt megkérték, hogy függessze fel a szénhidrogének kereskedelmét az autonóm területekkel, a helyi vállalatokat pedig költözésre kötelezték.
A labda nem az Európai Unió, hanem az Egyesült Királyság térfelén van a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatott egyeztetéseken - jelentette ki hétfőn a brüsszeli testület vezető szóvivője, a kiválási tárgyalások ötödik fordulójának megkezdése előtt.
A Subaru és a Mazda is használta a Kobe Steel fémipari konszern valótlan minőségi bizonyítvánnyal ellátott termékeit jármű- és repülőgépipari termékeinek gyártásakor - a Subaru ráadásul a Boeingnek is szállított részegységeket.
A Nature Energy folyóiratban publikált friss tanulmány szerint az amerikai olajmezők felének kitermelését nem lehetne nyereségesen működtetni kormányzati támogatások nélkül a jelenlegi olajárak mellett.
Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt elnöke a jobboldali Osztrák Szabadságpártot vezető Heinz-Christian Strachét tartja legkomolyabb ellenfelének a kancellári székért folytatott harcban, alig egy héttel az osztrák parlamenti választások előtt
A NATO-t aggasztja a határainál megnövekedett orosz katonai jelenlét, amit nem hagy válasz nélkül, ugyanakkor párbeszédre törekszik Oroszországgal, nem akar újabb hidegháborút - mondta Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szervezet főtitkára.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az unió a városházákon, könyvtárakban, parkokban és egyéb nyilvános helyeken elérhető ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítését finanszírozza.
Az Olaszországba érkező migráció utóbbi hónapokban történt módosulása miatt a több ezer embert befogadó olaszországi migránstáborokat "kiutasítóközpontokká" alakítják az illegális bevándorlók elszállításának felgyorsítására.
Mivel a technológia egyre szélesebb körben elérhetővé és egyre olcsóbbá válik, manapság több magánvállalat jut fel az űrbe, mint valaha.
Az előzetes egyeztetésekhez képest szigorúbb, alapelveknek nevezett terveket küldött meg a törvényhozóknak a washingtoni Fehér Ház vasárnap este az illegális bevándorlás rendezéséről.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásokon London által eddig előterjesztett javaslatok után most az Európai Unióban maradó tagországok "térfelén a labda", és a brit kormány kedvező válaszukban bízik.
Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége vasárnap bejelentette: a bevándorló vízumok kivételével nem állítanak ki több vízumot török állampolgároknak, miután a török hatóságok őrizetbe vették a konzulátus egyik munkatársát; nem sokkal később Törökország hasonló lépésre szánta el magát.
Tárgyalást kezdtek a kurdisztáni és bagdadi politikusok a függetlenségi népszavazás okozta feszültség enyhítéséről vasárnap - jelentette be a kurd autonóm tartomány elnöksége.
Több mint 12 órán át tartó tárgyaláson megállapodást kötött vasárnap késő este az Angela Merkel kancellár vezette német jobbközép CDU és bajor testvérpártja, a Horst Seehofer által vezetett CSU a menekültek befogadásáról, ezzel lezárult a pártszövetség csaknem két éve húzódó belső vitája.