A Szíria délnyugati részén kijelölt tűzszüneti övezetben a biztonságot az orosz katonai rendőrség fogja biztosítani, az Egyesült Államokkal és Jordániával egyeztetve lépéseit - az amerikai fél kötelezettséget vállalt arra, hogy ellenőrzi a tűzszünet ellenzéki oldalról történő betartását.
Százhuszonkét ország hagyta jóvá pénteken az ENSZ New York-i székhelyén az atomfegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződést - a dolog szépséghibája, hogy éppen azok az országok maradtak ki, akik rendelkeznek atomfegyverrel.
Az amerikai és az orosz elnök egyaránt megtiszteltetésnek nevezte, hogy személyesen megismerhették egymást és mindketten reményüket fejezték ki, hogy a találkozónak lesznek eredményei.
A nemzetközi hitelezők az egyezség ellenére továbbra is megosztottak a pénzügyi válságba került ország mentőprogramját illetően - az IMF nem tartja fenntarthatónak az adósság törlesztését, ezért annak enyhítését szorgalmazza, a német kormány azonban ennek minden formáját elutasítja.
Az EBESZ szerint aggasztó, hogy Kijev és az oroszbarát keleti rész gazdaságilag és közigazgatásilag teljesen szétszakadt egymástól - eközben bejelentették, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter várhatóan vasárnap látogatást tesz Kijevben és az Egyesült Államok különmegbízottat nevez ki a válság kezelésére.
A Qatar Airways visszamondott egy listaáron több, mint 1 milliárd dollár értékű megrendelést, miután az Airbus beszállítói késedelmek miatt nem tudta nekik időben leszállítani a gépeket - ezzel az Airbus a párizsi légiszalonon nyújtott gyenge értékesítési teljesítmény után újabb pofont kapott.
Egy állami alapba kerül Törökországban az a több mint ezer embertől és intézménytől lefoglalt óriási vagyon, melyet a tavaly nyári puccskísérlet után rendeleti úton sajátított ki a török állam.
Csehország 800 ezer euróval (250 millió forint) segíti a földközi-tengeri migrációs helyzet rendezését, ezenfelül igény esetén kész egy nagyobb rendőri egységet az olasz hatóságok rendelkezésére bocsátani.
A Tesla építi meg Ausztráliában a világ legnagyobb, lítium-ion akkumulátorra alapozott energiatároló rendszerét, amelyet a Neoen francia csoport által működtetett szélerőműpark táplál - jelentette be az amerikai vállalat pénteken.
Tugrul Türkes, a török diaszpóráért felelős miniszterelnök-helyettes vagy a török kormány más tagjainak hollandiai látogatása "nem kívánatos", tekintettel a két ország kétoldalú kapcsolatainak jelenlegi helyzetére - adta értésre a holland kormány pénteken kiadott nyilatkozatában.
Még mielőtt az egyre veszélyesebb Észak-Korea megosztotta volna a világ két legnagyobb gazdaságát, az Egyesült Államok és Kína közötti jó diplomáciai kapcsolat már leáldozóban volt. A két ország vezetője közti barátságos találkozó így mára csak távoli emlék.
Meghosszabbította csütörtökön hatodik alkalommal és elvileg utoljára a francia parlament a rendkívüli állapotot november 1-ig.
Eredménytelenül értek véget a Ciprus újraegyesítéséről folytatott tárgyalások - közölte António Guterres ENSZ-főtitkár péntek hajnalban.
Az afrikai országok gazdaságának támogatását, az embercsempészettel szembeni fellépést, valamint a migráció veszélyeiről tájékoztató kampányt szorgalmazott az afrikai és európai külügyminiszterek zárónyilatkozata az Afrikából Európába tartó migráció megfékezéséről tartott diplomáciai találkozón Rómában csütörtökön.
Újabb intézkedésekre készül Katar ellen Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein, mivel úgy vélik: a követeléseikre adott elutasító válasz bizonyíték arra, hogy Katar terrorszervezetekkel áll kapcsolatban.