Az Egyesült Államok támogatását élvező kurd-arab lázadó szervezet jelentésében kitért arra, hogy mind a gát környékéről, mind a városból sikerült kiűznie a dzsihadista terrorszervezet harcosait.
Az amerikai védelmi minisztérium megkezdte a fegyverszállításokat a Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd-arab lázadó szervezetnek, amelynek fő erejét az Ankara által terrorszervezetnek tekintett kurd Népvédelmi Egységek (YPG) alkotják.
A német védelmi miniszter új programot jelentett be, amelynek keretében átvizsgálnák a hadsereg fegyelmi szabályzatát, valamint átdolgoznák a Bundeswehr katonai hagyományairól szóló rendeletet, miután egy újabb katonát fogtak el, aki német politikusok elleni merényletre készült.
A hajó a tervek szerint a dél-norvégiai Porsgrunn városból szállít majd műtrágyát az onnan 8, illetve 30 tengeri mérföldre fekvő Brevik és Larvik kikötőjébe - jelenleg kamionok szállítják az árut és naponta több mint százszor fordulnak.
Theresa May kijelentette: a május végi brüsszeli NATO-csúcsértekezleten Nagy-Britannia is arra ösztönzi majd a többi tagországot, hogy vegyék ki részüket a NATO tevékenységének anyagi támogatásából.
A határ jobb védelme érdekében Vilnius kerítést épít a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő, Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület határára - az erről szóló szerződést szerdán írta alá a litván határőrség és a kivitelező cég.
Janet Yellen, az amerikai jegybank elnöke szerint, az USA javíthatna potenciális növekedési ütemén és termelékenységén, ha megszüntetné a nők munkaerőpiaci részvételét korlátozó akadályokat.
Stabilan vezet Németországban az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártok erősorrendjében az Angela Merkel kancellár vezette, jobbközép CDU/CSU szövetség - mutatta ki egy szerdán közzétett felmérés.
Folyamatosan emelkedik a reálbér Ukrajnában, az idei év első negyedében 19,3 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest - hozta nyilvánosságra szerdán az állami statisztikai hivatal.
Törökország reméli, hogy az Egyesült Államok eláll a szíriai kurd Népvédelmi Egységek elnevezésű milícia támogatásától, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök kedden jóváhagyta az YPG felfegyverzését - közölte Nurettin Canikli török miniszterelnök-helyettes szerdán.
A lehetséges együttműködő partnerekre is vonatkoztatható kritériumok katalógusát készíti el az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) - számolt be a párt ezzel foglalkozó munkacsoportjának vezetője.
Nőtt az Egyesült Királyságba kivándorolni szándékozó lengyelek száma, a legtöbben az Európai Unióból való brit kilépés miatt, még e folyamat lezárulta előtt akarnak ott letelepedni - derül ki a Puls Biznesu lengyel gazdasági hírportálon ismertetett felmérésből.
Kuba óriási, ám kihívást jelentő lehetőség az amerikai légitársaságok, szállodaláncok és turisztikai vállalatok számára, mivel 2025-re előreláthatólag hétszeresére növekszik az Egyesült Államokból érkező látogatók száma – áll a Boston Consulting Group legutóbbi jelentésében.
Az ING, a legnagyobb holland pénzügyi szolgáltató a vártnál nagyobb adózás előtt profitot ért el az első negyedévben.
Letette a hivatali esküt szerdán Mun Dzsae In új dél-koreai elnök, és közölte, hogy megfelelő körülmények között hajlandó ellátogatni Észak-Koreába is, hogy tárgyaljon Phenjan atom- és rakétaprogramjáról.