A legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt pénteken benyújtotta kérelmét a legfelsőbb bírósághoz arra vonatkozóan, hogy választási csalás miatt érvénytelenítse az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi népszavazás eredményét.
Rendőrségi forrásokra hivatkozva a 39 éves Karim Cheurfi francia állampolgárként azonosították pénteken a hírügynökségek az előző este Párizs belvárosában lövöldöző férfit.
A General Motors autóipari konszern kínai érdekeltségének igazgatója, Matt Tsien pénteken a sanghaji autószalonon tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Kínában két éven belül megkezdik a tisztán elektromos autók gyártását, valamint 2020-ig tíz új hibrid és elektromos modellt visznek a piacra az országban.
A holland, az ír és a dán kormányfő egyetértett abban, hogy országaiknak rendkívül sok a vesztenivalója az Egyesült Királysághoz fűződő szoros kereskedelmi kapcsolataik miatt, és ezért elemi érdekük, hogy minél hamarabb tető alá hozzanak egy, a felek közötti jövőbeni kereskedelmi egyezményt.
Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap pénteken.
Bernard Cazeneuve francia miniszterelnök pénteken Marine Le Pen szemére vetette, hogy saját politikai céljaira használja a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt lövöldözést.
Az Európai Uniónak nincs speciális terve arra az esetre, ha a két EU-ellenes jelölt jut tovább a francia elnökválasztás vasárnap esedékes első fordulójában, úgyhogy diplomaták állítása szerint a blokk most nem tehet mást, mint reménykedik egy centrista jelölt győzelmében.
Az amerikai védelmi miniszter szerint a szíriai légierő több helyszínre csoportosította át harci repülőgépeit, ami arra utalhat, hogy Damaszkusz tart esetleges további amerikai légicsapásoktól.
A sikertelen egészségügyi reform és az ennek nyomán egyelőre félretett adóreform után Donald Trump most újabb kampányígéretének megvalósításával próbálkozik, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva korlátozza bizonyos termékek és javak behozatalát - azaz kezdődhet a vámháború.
A 2008-ban elfogadott hosszú távú stratégia szerint az orosz gazdaságban 40 százalékra kellene emelni az innovatív termékek részarányát, de egyelőre csak 9 százalékon áll ez a mutató és továbbra is túl magas a nyersanyagexport aránya.
A LED égők eladásának növekedése ellensúlyozta a hagyományos villanyégők eladásának csökkenését, de mindkét szegmensben nyereségesen zárta a negyedévet a Philips Lighting.
113 millió dollárt veszített az idei első negyedévben a Mattel, a bevételelek is várakozáson felül csökkentek - nem fogytak a Barbie babák, sem a Fisher-Price játékok.
Az új típusú, kedvezőbb fogyasztású gépek elterjedésével technikailag lehetővé vált egyes tengerentúli járatok fapados modellben történő üzemeltetése. A Norwegian már most 13 amerikai repteret ér el, de júniusban az IAG-csoport is beszáll a versenybe és az Air France-KLM is mozgolódik.
A saját pártot alapító, centrista Emmanuel Macron ugyan vezeti a felméréseket, de továbbra is kicsi a különbség az első négy helyezett között, így egy erős hajrával bármelyikük bejuthat a második fordulóba.
A keményvonalas Ahmadinezsád még a szélsőséges szemléletű irániak körében is megosztó figura volt - kizárásáról az úgynevezett Őrök Tanácsa, egy papi testület döntött, amelynek feladatai közé tartozik a több száz jelölt átvizsgálása és megszűrése.
Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton.