Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns szíriai szervezet vezetője szerint... Читать дальше...
A hírek szerint nők és gyerekek is meghaltak, amikor légicsapások érték Rakkát, az Iszlám Állam észak-szíriai központját.
A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség kétszer annyi civil áldozatért felelős, mint az összes többi harcoló erő Jemenben együttvéve – jelentette ki Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa pénteken.
A főbiztos azt mondta, hogy adataik szerint a koalíció légi hadműveleteinek megkezdése óta több mint 3200 civil halt meg és mintegy 5700 sebesült meg Jemenben. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben a koalíció egyebek mellett kórházakra, iskolákra, esküvőkre és több száz otthonra mért csapásokat... Читать дальше...
A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség kétszer annyi civil áldozatért felelős, mint az összes többi harcoló erő Jemenben együttvéve.
A németek többsége elégedett Angela Merkel kancellár menekültpolitikájával, és úgy véli, Németország sikerrel birkózik meg a menekültek nagy számával - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.
A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából végzett közvélemény-kutatás alapján a februári 47 százalékról 53 emelkedett a kancellár menekültpolitikájával elégedettek aránya, és 50-ről 42 százalékra süllyedt az elégedetlenek aránya.
Читать дальше...A németek többsége elégedett Angela Merkel kancellár menekültpolitikájával, és úgy véli, Németország sikerrel birkózik meg a menekültek nagy számával.
"Kormányt akarunk, nem árulást!" - üzente tegnap a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés téren (SNP tér) tüntető több száz emberből álló tömeg a formálódó kormánykoalíció tagjainak.
A Smer, az SNS, a Híd és a Sieť formáló kormánykoalíciója ellen tüntető embereket több politikai személyiség is támogatta – Richard Sulíkkal, az SaS vezetőjével és Igor Matovičcsal, az OĽaNO politikai tömörülés elnökével az élen, számolt be a Sita hírügynökség.
Читать дальше..."Kormányt akarunk, nem árulást!" - üzente tegnap a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés téren (SNP tér) tüntető több száz emberből álló tömeg a formálódó kormánykoalíció tagjainak.
"Az... Читать дальше...
"Jelentős csapás" érte az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet Európában Salah Abdeslam elfogásával.
Kétszázezer ember elindulásával számol a következő hónapokban a líbiai partoktól Olaszországba a római belügyminisztérium a migráció balkáni útvonalának lezárása után - jelentette a La Repubblica olasz napilap szombaton.
Az újság értesülései szerint a német titkosszolgálat is arra figyelmeztette az olasz hatóságokat, hogy júliusig kétszázezres tömeg kelhet át a Földközi-tenger észak-afrikai és dél-olaszországi partjai közötti szakaszon. Római belügyi forrásokat idézve a La Repubblica azt írta, "a balkáni zárás pofon Olaszországnak". Читать дальше...
Kétszázezer ember elindulásával számol a következő hónapokban a líbiai partoktól Olaszországba a római belügyminisztérium a migráció balkáni útvonalának lezárása után.
A dachaui haláltáborhoz hasonlította a macedóniai határon lévő Idomeni határátkelőnél kialakult menekülttábort Panagiotisz Kurumplisz görög belügyminiszter pénteken, a helyszínen tett látogatása alkalmával.
A belügyi tárca vezetője kijelentette, hogy a görög-macedón határon rekedt migránsok azonnali orvosi segítséget kapnak. A határ görög oldalán rekedt, becslések szerint 12 ezer menekültnek azonban el kell hagynia a határátkelőhelyet, hogy az ország belső területein lévő, jobban felszerelt menekülttáborokban... Читать дальше...
A dachaui haláltáborhoz hasonlította a macedóniai határon lévő Idomeni határátkelőnél kialakult menekülttábort Panagiotisz Kurumplisz görög belügyminiszter.
Véget érhet Zsák Malina Hedvig kálváriája, ügyét átadják Magyarországnak. Ez lehet az új igazságügyi miniszter első intézkedése.
A leendő igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská (Híd) első intézkedései között lehet Malina Hedvig ügyének átadása Magyarországnak. Erről a kétoldali koalíciós tárgyalásokon állapodott meg a Híd a Smerrel. „Mi vetettük fel a témát és a Smernek nem volt ellenvetése. Úgy vélem, ma már mindenkinek az lesz a legjobb, ha végre lezárul az ügy” – mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Читать дальше...
Véget érhet Zsák Malina Hedvig kálváriája, ügyét átadják Magyarországnak. Ez lehet az új igazságügyi miniszter első intézkedése.
Március 20-án rajtot vesz Európa legújabb-kori történetének legnagyobb szabású és legellentmondásosabb migrációs művelete a görög szigetekre illegális úton érkező személyek szisztematikus visszafordításával.
A szíriai csapatkivonást azt tette lehetővé, hogy a "terrorizmus elleni harcban" Oroszország teljesítette a kitűzött célt, ám néhány óra alatt képes megerősíteni hátrahagyott kontingensét - jelentette ki csütörtökön Moszkvában, a Kremlben rendezett ünnepségen Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Megismételte, hogy a Szíriában kitűzött célok egészében teljesültek, a szíriai kormányzati és ellenzéki erők közötti tűzszüneti megállapodás életbe lépése nyomán az orosz légierő tevékenysége a harmadára, napi 60-80-ról 20-30 bevetésre csökkent. Читать дальше...
A szíriai csapatkivonást azt tette lehetővé, hogy a "terrorizmus elleni harcban" Oroszország teljesítette a kitűzött célt, ám néhány óra alatt képes megerősíteni hátrahagyott kontingensét.