Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter szerint a brüsszeli EU-csúcson a Nagy-Britanniával elért reformegyezség után "mindenkinek el kell fogadnia egy differenciált Európát".
A brit miniszterelnök szerint ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, az "ugrás lenne a sötétbe", és további kockázatok felesleges vállalását jelentené az egyébként is bizonytalan jelenlegi időszakban.
Arra a kérdésre, hogy megvalósítható lesz-e ennek kidolgozása a 27 többi EU-társállam mindegyikére, a brit kormányfő azt mondta: nincs szó bonyolult számítási képletekről, csak meg kell határozni az egyes EU-országok relatív megélhetési költségeit.
Читать дальше...A brit kilépés további kockázatok felesleges vállalását jelentené az egyébként is bizonytalan jelenlegi időszakban.
Az orosz és amerikai külügyminiszter Jordániában jelentette be a megállapodást, amelyet hamarosan Puytin és Obama véglegesíthet.
John Kerry a jordániai fővárosban, Ammánban tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a fegyvernyugvás már a következő napokban életbe léphet. A tárcavezető elmondta, hogy remélhetőleg Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök rövidesen beszél egymással, és véglegesíti az ideiglenes megállapodás alapelveit.
Читать дальше...Az orosz és amerikai külügyminiszter Jordániában jelentette be a megállapodást, amelyet hamarosan Puytin és Obama véglegesíthet.
Február 20-án tartották az amerikai előválasztások következő fordulóit. Dél-Karolinában a republikánus előválasztáson Donald Trump ingatlanmogul végzett az első helyen, a leadott szavazatok 32 százalékát megszerezve. Читать дальше...
A Trump hatalmas sikert aratott Dél-Karolinában, Hillary Clinton pedig Nevadában ünnepelhetett. Kihívója, Bernie Sanders, így szorult helyzetbe kerülhet.
Az elmúlt napokban nagyon megugrott a Görögországba tengeren érkező menekültek száma. Az embercsempészek nyitottak egy újabb útvonalat is. Egy 250 lakosú szigeten ezer menekült várakozik.
Keddtől péntekig több mint 11 ezer migráns érkezett az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigetekre - közölte az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala (UNHCR). A menekültek most már az Égei-tenger délkeleti részén, Antalyától délnyugatra található Kasztelórizon szigetét is célba vették csónakjaikkal.
Читать дальше...Az elmúlt napokban nagyon megugrott a Görögországba tengeren érkező menekültek száma.
Robert Fico kormányfő emlékeztetett, péntektől olyan korlátozások léptek életbe Ausztriában, amelyek meggátolják a menekülteket abban, hogy átlépjék a szlovén–osztrák határt.
Fico ennek kapcsán arra figyelmeztetett, megnő annak az esélye, hogy a jövőben a menekültek más útvonalakat keresnek majd, hogy eljussanak a célországba.
Читать дальше...Robert Fico kormányfő emlékeztetett, péntektől olyan korlátozások léptek életbe Ausztriában, amelyek meggátolják a menekülteket abban, hogy átlépjék a szlovén–osztrák határt.
Németországban a lakosság többsége szerint sikertelen lesz a menekültek társadalmi integrációja egy pénteken ismertetett felmérés alapján.
Befejezi kampányát, kiszáll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből - jelentette be Jeb Bush volt floridai kormányzó a szombati dél-karolinai előválasztások végleges eredményének kihirdetése előtt.
A politikus családja körében, a dél-karolinai Columbiában, hívei előtt mondott beszédében jelentette be döntését.
Читать дальше...Befejezi kampányát, kiszáll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből.
Csalódást jelent Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) számára, hogy a kelet-, illetve nyugat-európai országok életszínvonala közti különbségek csak nagyon lassan csökkennek.
"Csehország olyan ország, amely igyekezett, és ma is igyekszik, csökkenteni az Európa keleti és nyugati felének életszínvonala közti különbségeket, amelyek a kommunista rendszer idején keletkeztek. Azzal számoltunk, hogy a felzárkózás gyorsabb lesz. Számomra és a szociáldemokrácia számára is csalódás... Читать дальше...
Csalódást jelent Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) számára, hogy a kelet-, illetve nyugat-európai országok életszínvonala közti különbségek csak nagyon lassan csökkennek.
A háború után - éppen... Читать дальше...
Több mint negyven év után ismét sorsfordító népszavazásra készül Nagy-Britannia: David Cameron miniszterelnök szombati bejelentése alapján a választóknak június 23-án kell dönteniük arról, hogy hazájuk az Európai Unió tagja maradjon-e.
A gazdasági nehézségek dacára sem szándékoznak kivonulni Oroszországból az ott működő német cégek, amelyek egyúttal a nyugati szankciók eltörlését szorgalmazzák.
Ez derült ki az orosz-német külkereskedelmi kamara és a Német Gazdaság Keleti Bizottsága által készített szokásos éves felmérésből, amelynek eredményeit pénteken ismertették Berlinben egy Oroszországot népszerűsítő konferencián.
Читать дальше...A gazdasági nehézségek dacára sem szándékoznak kivonulni Oroszországból az ott működő német cégek, amelyek egyúttal a nyugati szankciók eltörlését szorgalmazzák.