Добавить новость
World News in Hungarian


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Papíron kevesebb a szegény Szlovákiában

Tavaly enyhén, mintegy 20 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma Szlovákiában, legalábbis az uniós jövedelemfelmérés alapján. Eszerint 2015-ben a lakosság 12,3 százaléka, mintegy 640 ezer ember számított szegénynek, írja az Új Szó.

Az uniós felmérés, az EU SILC alapján tavaly az számított szegénynek, akinek havi jövedelme – fizetés, szociális támogatások, gyerektámogatás, nyugdíj, rokkantnyugdíj  stb. – alacsonyabb volt 347 eurónál. Ez egy főre számított összeg, ha a háztartásban többen élnek, a második felnőttre már csak ennek felét, a 14 évesnél fiatalabb gyerekekre pedig csak 30 százalékát számítják. „A felmérés enyhe javuló trendet mutat” – jelentette ki a tegnap nyilvánosságokra hozott eredményekről Ľudmila Benkovičová, a Statisztikai Hivatal igazgatója.
 
A legrosszabb helyzetben a munkanélküliek vannak, közülük szinte minden második – 45,7% – a szegénységi küszöb alatt él. A második legveszélyeztetettebb réteg a 18 éven aluliak, a felmérés alapján minden 5. gyerek, vagyis 20%-uk szegénységben él. Esetükben a trend is negatív: 2014-ben még csak a gyerekek 19,2 százaléka élt szegénységben. A gyerekszegénység növekedésére utal az is, hogy a nagycsaládosok – a három vagy annál több gyereket nevelő családok – 32,9%-a szegény. „Ezt okozhatja az is, hogy több a kiadásuk, de az is, hogy az egyik felnőtt, általában a nő nem tud munkába állni” – magyarázza a Statisztikai Hivatal jelentése. Hasonló helyzetben vannak az egy felnőttből és egy vagy több gyerekből álló háztartások is, amelyek esetében a szegénységi arány 29,7 százalék. A Statisztikai Hivatal szerint a munkanélküliség mellett a szegénység legfőbb oka a gyereknevelés, a szegénység a kisgyerekes családok esetében 15,7%, míg a gyermektelenek esetében csak 7,9%. „Az előző évhez képest a szegénység kockázata a 3 vagy annál több gyereket nevelők körében nőtt a legnagyobb mértékben, 4,5 százalékponttal” – tájékoztatott tegnap a Statisztikai Hivatal. Jelentős mértékben, 3,1 százalékponttal emelkedett a szegénységnek kitettek aránya a két gyermeket nevelő családok körében is.
 
Nemzetközi összehasonlításban a szegénységi arány alacsony Szlovákiában, de ez elsősorban az alacsony szegénységi küszöb miatt van. Zuzana Kusá szociológus szerint ez azzal magyarázható, hogy Szlovákiában általában alacsonyak a jövedelmek. „Készítettünk összehasonlításokat a vásárlóerő-paritás alapján, és arra jutottunk, hogy az a szlovákiai réteg, amely a középjövedelem tájékán él, annyit vagy kevesebbet engedhet meg magának, mint az az osztrák, német vagy holland, aki a szegénységi küszöb környékén vagy kevéssel az alatt él – mondta lapunknak a SAV Szociológiai Intézetének munkatársa. – Ebből tehát az következik, hogy nálunk az is szegénynek érezheti magát, aki a szegénységi küszöb felett él. Erről azonban a most nyilvánosságra hozott adatok nem szólnak.”
 
A szociológus szerint a kormánynak komolyabban kellene vennie a felmérés eredményeit. „Úgy érzem, hogy nincs elég akarat arra, hogy segítsünk a legszegényebbek helyzetén. Az államnak az a fontos, hogy jók legyenek a gazdasági mutatók, csökkenjen a munkanélküliség – mondta lapunknak Kusá. – Abból a premisszából indulnak ki, hogy van elég munka, a szegények csak nem akarnak dolgozni. Nem vagyunk eléggé szolidárisak, empatikusak a legszegényebbekkel szemben.”

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus