Annyi mindenről beszélünk ilyentájt: sortüzekről, Nagy Imréről, ’56 helyett 2006-ról, kevés szó esik azonban sokunk kedvenceinek forradalmi szerepvállalásáról. Akik láthatták még őket színpadon, azok már a rendszerváltás előtt is hallották a suttogást a börtönbe zárt Darvas Ivánról, a segédmunkásként parkolópályára került Mensáros Lászlóról vagy a József Attila Színházba „száműzött” Bodrogi Gyuláról. Azok a generációk viszont, amelyek történelemórákon és iskolai megemlékezéseken hallanak október 23.-ról leginkább csak filmekben láthatták őket, a kötelező ünnepségek személytelensége miatt is alig kötődnek hozzájuk. Ezen változtathat a Színpadon túl – Színház és 1956 című dokumentumfilm.
Beszéltek már ezek a művészek ’56-ról különböző interjúkban, de egy filmben így még nem mesélték el személyes élményeiket Bodrogi Gyula, Harkányi Endre, Lőte Attila, Szatmári Liza és Tordy Géza színészek, Görgey Gábor író, Keleti Éva fotóművész, Léner Péter rendező, és édesanyja, a színésznő-legenda Mészáros Ági történetét Voith Ági színésznő. Még kevesebbet lehetett tudni a Győri Kisfaludy Színház kivégzett mártírjáról, Földes Gáborról, akinek özvegye idézte fel azt a néhány kivételes napot és az azokat követő rettenetes másfél évet. Elbeszéléseiket kiegészítik Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Mensáros László, Nagy Attila, Raksányi Gellért és Sinkovits Imre emlékei Trill Zsolt tolmácsolásában és összefűzi mindezt Gajdó Tamás színháztörténész. Aki többek között rávilágít a hatalom és a színház kölcsönös függőségére is.
„Megmondom őszintén, hogy azt sem tudtam, miért tüntetünk” – meséli mosolyogva Bodrogi Gyula, aki később a színházi forradalmi bizottság tagja volt. „Büszkék voltunk arra, hogy ez a nagy történet hozzánk kötődik, fiatalokhoz” – mondja Léner Péter. ”Fura volt az egész, én annak a rendszernek a kedvezményezettje voltam. Háborús gyerek voltam, holokauszt gyerek voltam, volt bennem egy állandó félelem, szorongás, nem szerettem, féltem” – említi a tüntetéseken mégis résztvevő Harkányi Endre. „Mert akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs megállás” – idézik Bessenyei Ferencet, aki Keleti Éva szerint ’56 után soha többé nem tudott már olyan színész lenni, mint előtte. „Igen, most kell itthon maradni. Életben maradni, ha kell a részleges becsület árán is” – idézi Trill Zsolt Sinkovits Imre és Illyés Gyula beszélgetését. Az összevágott mondatok mintha egymásnak válaszolnának a remek dramaturgiai érzékről tanúskodó Színpadon túlban.
A zenei választás azonban fantáziátlan: mintha a fekete-fehér képekkel dokumentált filmek kötelező eleme lenne a fekete-fehér billentyűk hangja. Bár az obligát Egmont-nyitány sztereotípiájával nem éltek az alkotók, a kísérőzenék az érzelgősségig erőltetik a nézőre az érzelmeket - kontraproduktívan.
Egyszerűen szép viszont, ahogy Görgey Gábor beszél az emberi méltóságról: „Darvas elhatározta, hogy megszelídíti a fegyőröket, az igazság az, hogy nem lehet sötét gazembernek maradni, ha egy úriemberrel szemben áll valaki” és szintén ő említi meg, hogy Mensáros László nemigen beszélt a börtönről, mert szégyellte azt.
A legfontosabb pedig Keleti Éva szavaiban jelenik meg: „Igazán 56-ot csak politikai aspektusában beszéltük ki, emberi tragédiákban nem annyira és most már nem is beszélünk róla”, „Azzal a lélekkel is kellene foglalkozni, amit a színész a színpadra tesz”.
Ebben hiánypótló Mohácsi Szilvia és lapunk főmunkatársa, Balogh Gyula dokumentumfilmje. Mert személyessé varázsolják egy ország történelmi pillanatait a tekintetükben még mindig fiatal megszólalók. Köztük Földes Gábor özvegye, aki csak sejteti a mindent felemelt fejjel túlélő asszony történetét. Empátiát kiváltva a nézőből, aki hirtelen azon kapja magát, hogy eltöpreng: vajon lett volna-e bátorsága részt venni vagy kimaradni, igazat beszélni vagy elhallgatni, emlékezni vagy felejteni.
Infó:
Színpadon túl – Színház és 1956
rendező: Mohácsi Szilvia
szerkesztő: Balogh Gyula
Október 25., 26.
M5
Visszanézhető a Médiaklikken korlátlan ideig (Kultúra)
