Szaúd-Arábia újonnan bevezetett sorsolási rendszere a 2022-es haddzsra feldühítette a muszlimokat Európában, Ausztráliában és Amerikában. Az idei mekkai zarándoklatra való felkészülés sok muszlim szám [...]
Franciaország arra törekszik, hogy minden olyan külföldit ki lehessen toloncolni az országból, aki súlyos bűncselekmény elkövetése miatt elmarasztal a bíróság, függetlenül attól, hogy miként érkezett [...]
Díjmentesen elérhető a naponta frissülő adatbázis.
Megkezdődött szombaton az ukrán hadseregnek London által felajánlott nagyszabású kiképzési program a brit fegyveres erők több nagy-britanniai támaszpontján. Boris Johnson távozó brit miniszterelnök n [...]
Az SPD társelnöke megdöbbent a hír hallatán.
A tűzoltók a levegőből és a földön is dolgoznak a lángok elfojtásán.
Az Egyesült Államok mellett Japán az egyetlen magasan fejlett ipari ország a világon, ahol továbbra is végrehajtanak halálos ítéleteket. 2021-ben három férfit akasztottak fel. Japánban 18-féle bűncsel [...]
A koronavírus elleni negyedik vakcina beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca.
A volt kormányfő a mostani kormány elkerülhetetlen bukását vizionálja.
A koronavírus elleni negyedik oltás beadásának gyorsítását szorgalmazta az olasz egészségügyi tárca szombaton, miután az omikron variánsok terjedésével megugrott a betegek és a kórházban kezeltek szám [...]
A jég börtönéből kiszabaduló baktériumok iszonyú járványokat okozhatnak.
Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán a komáromi leágazás után egy illegális migránsokat szállító jármű letért az úttestről, a jármű 13 utasa közül egy életét vesztette - közölte honlapján a ren [...]
Az agrárminiszter azt szeretné, ha az aratás idejére tűzszünet lenne.
Az alábbi kép Cegléden készült, a Rákóczi út és Szabadság tér sarkán. Mint olvasónk írja, az angliai rendszám ne tévesszen meg senkit, egy nem az idén lebarnult, kifejlett kan példány ült a kocsiban. [...]
Sőt a jokert is megnyerték.
A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint az alábbi számokat húzták ki a 27. játékhéten:
Читать дальше...Elsősorban Szerbia tanúsít semleges magatartást, az EU viszont egyre nagyobb nyomást gyakorol a térségre.
Az intézet vezetője bemutatta a magyar államfőnek, hogyan szűrik ki és azonosítják be az olajszennyeződéseket.
Egy csapatban rúgta a bőrt Kövér László, Kenesei Krisztián vagy éppen Balázs Pali. Kell ennél több?
Читать дальше...Nem jutottak túl sokáig.
E sorrendben lehet Tolna sorsát vázolni. Nem a megyéét vagy a városét, hanem egy jachtét. Tulajdonosa az 1865-ben Párizsban született Festetics Rudolf volt, akinek grófi családja tolnai előnevét és címerét 1746. augusztus 11-én kapta, emlékezvén onnét származott ősanyjukra, Bornemisza Erzsére. A címerpajzsot „két dorongra támaszkodó vadember tartja”.
Читать дальше...