Az államtitkár szerint az áramszámlán harmadával kevesebb az összeg, mint az európai átlag.
A képviselő szerint korlátozzák a politikai véleményszabadsághoz való jogát.
Az államfőt Varga Mihály pénzügyminiszter fogadta.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője kedden dezinformációnak nevezte azt a nyugati sajtóban megjelent hírt, amely szerint Moszkva ismét nagyszabású csapatössz [...]
A Hableány sétahajó balesetének áldozataira emlékezett a katasztrófa budapesti emlékművénél Mun Dzse In dél-koreai elnök, aki kedden érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra. A Margit híd pest [...]
Benyújtotta kedden lemondását Andrij Taran ukrán védelmi miniszter - közölte Tarasz Melnicsuk, a kormány parlamenti képviselője a Telegram üzenetküldő portálon. Andrij Taran 2020. március 4-től töltö [...]
Az szja-visszatérítés a családtámogatási rendszer fontos eleme.
Az érintettek november 6-tól csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával léphetnek be a zárt közintézményekbe. (Külföld)
Bársony felső, necc szoknya és vadító smink, így lett Dua Lipa a legszexibb vámpír, pedig minden évben sokan öltenek fel vérszívó jelmezt.
Hangzatos ígéreteket tettek a különböző országok az erdők védelméről és a metánkibocsátás csökkentéséről, ám a bejelentéseknek vannak apróbb szépséghibái. (Külföld)
Az utóbbi időben hiánycikknek számító, a dízeljárművekben használtos AdBlue adalékanyag is elérhető lesz az eMAG és az Extreme Digital kínálatában az idei Balck Friday-n, amelyet az immár fúzióban működő cégek – a korábbi gyakorlattal ellentétben - az idén egyetlen közös napon, november 19-én rendeznek meg. Tavaly fél sertéseket és autókat is akciósan megrendelhettek a vásárlók ebben az időszakban az online webáruházban, az idén kedvezményes áru ingatlanokra, utazási ajánlatokra vagy téligumi-szettekre is szert tehetnek. Читать дальше...
Kijev nem tud semmit, az oroszok szerint az amerikaiak képzelődnek, a világűrből azonban látszik, hogy megint katonai konvojok tartanak Ukrajna felé. (Külföld)
Halottak napján emlékezünk az elhunyt szeretteinkre, de azokra is, akiket közvetlenül a második világháború vége előtt, illetve a rá következő hetekben, hónapokban űztek el szülőföldjükről, otthonaikb [...]
Csak egy köszönetet kérnek cserébe.
Összesen 1300 fertőzésgyanús esetet vizsgáltak.
Megkezdődött kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat vádlottjainak meghallgatása a párizsi törvényszéken. Elsőként a terrortámadást végrehajtó [...]
Sok bőrt lehúztak már a dél-koreai Squid Game sorozatról - és még annál is többet. A Netflix sikerszériája hazánkban másfél hónappal a bemutatója után is vezeti a platform népszerűségi listáját, most pedig egy igazán érdekes magyarázó videó érkezett hozzá, amelyet a Koreai Kulturális Központ munkatársai készítettek.
Zoran Zaev esete mutatja, mennyire veszélyes, ha az Európai Unió nem ad perspektívát a balkáni országoknak az EU-s integrációra és még azt az ígéretét sem teljesíti, amire korábban becsületszavát adta. (Külföld)
Romániában az elmúlt héten több mint ötvenszer nagyobb volt az egymillió lakosra jutó koronavírus-halálozások aránya a magas beoltottságú országok halálozási rátájához képest - mutatott rá keddi sajtó [...]
Több miniszteri poszton is változások lesznek.