Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket, az Európai Unió idén december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek - hívta fel a figyelmet az EY tanácsadó közleményében.
Elárvereznek egy Charles Darwinhoz köthető mikroszkópot, amely csaknem 200 éve van a nagy brit természettudós családjának birtokában. A becsüsök szerint akár 150 millió forintnak megfelelő összegért i [...]
Vajon mit csinált a lábaival? Egy orosz állami tévécsatorna azzal vádolja az amerikai műsorvezetőt, hogy flörtöléssel próbálta elterelni Putyin figyelmét.
A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítan [...]
A NASA űrszondájának két napeleméből csak az egyik nyílt ki rendesen
Megrendezett találkozó, vagy véletlen egybeesés?
Az Amerikában élő Madi Brooks meglehetősen nyitott személyiség. A fiatal lány swingerként és nyitott házasságban éli mindennapjait, így az is előfordul, hogy férje néha anyjával vagy éppen a húgával bújik egy ágyba.
Garanciára van szükség, hogy a 2022-es választásokon a szavazatok leadása és összesítése törvényes lesz. Ehhez az ország mind a tízezer szavazókörében szükség van kettő-kettő, az ellenzéki pártok által delegált szavazatszámlálóra. Biztosítanunk kell egy alternatív szavazatszámláló rendszer működését, hogy a hatalom, ha akarná se tudja meghamisítani a választások eredményét (Belföld)
A hivatalos mondás szerint a kabinet nem repteret vesz, hanem nemzetstratégiai jelentőségű vállalkozást "csatol vissza". (Belföld)
Csaknem kétszáz fős migránscsoport próbált áttörni a fehérorosz-lengyel határon, közülük 140 embert feltartóztattak - közölte kedden a lengyel határőrség szóvivője. A migrációs nyomás jelenleg nagyon [...]
Először jelent meg vinylen, mégpedig vágatlan formában az első magyar hardrock-koncert. A bakeliten először jelenik meg eredeti, vágatlan formájában az 1972-koncert keverőpultos hanganyaga, restaurált, digitalizált változatban, a húsz évvel ezelőtt kiadott CD-n ugyanis nem a valós sorrendben szerepeltek a dalok.
Az audiovizuális ágazat az európai demokrácia alappillére, és a sokszínűség garanciája - jelentette ki Nicolas Schmit az Európai Bizottság szociális ügyekért felelős biztosa, az uniós parlament (EP) plenáris ülésénének hétfői, az európai média átalakításáról szóló bizottsági tervezethez kapcsolódó vitájában.
A meghatározó tudományos világkép figyelembevételével jártak el.
Új ARM-alapú rendszerchipek, új Pro gépek, amik megérdemlik a Pro jelzőt, és új AirPods. Ezeket mutatta be a cég október 18-án.
Régészek több mint 15 kilogrammnyi ókori római ezüstpénzt fedeztek fel Augsburgban egy ásatáson.
Japánban rejtélyes gyorsasággal húzódott vissza a koronavírus-járvány az elmúlt két hónapban, most találgatják az ottani szakemberek, hogy mi lehet ennek az oka, és attól tartanak, hogy a járvány téle [...]
Gyorsabb és biztonságosabb módszer, mondják a fejlesztők.
Az egészségügyi szakemberek amiatt aggódnak, hogy tovább mutálódik a vírus.
A San Jose Sharks kulcsjátékosa hosszú időre elérhetetlen lesz csapata számára.
Korábban már folyt ellene eljárás gyermekpornográfia miatt.
A borszakértés nem úri muri: a szakmai és közéleti zsűri mellett idén a borfogyasztók is lehetőséget kapnak, hogy kiválasszák 2021 legjobb magyar borait, párlatait és borbárjait.
Tóth Andinak sikerült az, ami keveseknek: igazán őszinte pillanatot varázsolt egy kereskedelmi TV műsorába, de a nézőket csak a mellbimbók érdeklik.
A török külügyminisztérium bekérette tíz ország nagykövetét, amiért a négy éve előzetes letartóztatásban ülő Osman Kavala közismert török üzletember, emberi jogi aktivista azonnali szabadon engedésére [...]