A száguldó „gőzszekerek” angliai megjelenése felvillanyozta a technikai újdonságokra érzékeny reformnemzedéket Magyarországon. Az első vasutak a magántőke bevonásával épültek az országban. Az egyik ilyen vasúttörténeti mérföldkő hazánkban az 1847. szeptember 1-jén megnyitott Pest-Szolnok vonal volt.
Fideszes polgármester tette közzé az információt.
Felfüggesztett kapott és némi közmunkát kapott.
Csak speciális esetekben fogadnak el negatív tesztet.
Cirkuszi bohóckodásnak minősítik az ellenzéki előválasztást, így lépve föl békésen a „vérvörös köztársaság”, a „múlt bűnös kísértetei” ellen. (Belföld)
Oroszország lakossága mára elérhetné az 500 milliót, ha az ország nem esett volna szét kétszer a 20. század folyamán - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor a vlagyivosztoki Okean gyerekk [...]
Az Eb halálcsoportja után ezúttal is a világ egyik legjobb csapatával csap össze a magyar válogatott.
Négy vízsugárral oltják, a fővárosból is érkeznek tűzoltók.
Bírja az angol humort a miniszterelnök. (Belföld)
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szerint helyes, amit tett.
Czeglédy Csaba kihallgatásával kapcsolatban üzent a rejtélyes blogger.
A miniszter szerint ez egy jó ötlet.
Egy, a 21. század kívánalmainak megfelelő okostelefon vagy más okos eszköz nem olcsó mulatság, és a karbantartásuk sem feltétlenül az, még ha kellőképp vigyázol is rá minden tekintetben. Sajnos a legnagyobb óvintézkedések ellenére is történhetnek balesetek, meghibásodások, melyeket értelemszerűen szeretnél minél hamarabb orvosolni, így hát irány a szerviz! Azonban adódik más lehetőség is, ha a pénztárcád hevesen tiltakozna ez ellen.
Az angol humort azért bírja a kormányfő.
Pénzügyekért felelős vezetőtől szokatlan módon Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes több fogadást is ajánlott. (Belföld)
Az ötszörös aranylabdás exkluzív interjúban beszélt a visszatéréséről.
306 éve, 1715. szeptember 1-jén halt meg XIV. Lajos francia király, a korabeli Európa leghatalmasabb uralkodója, akit már kortársai is Napkirályként emlegettek.
Rezisztens lehet a vakcinákkal szemben, figyelemmel követik a fejlődését.
Három busz kanyarodott szeptember 1-jén kora délután a vámosszabadi menekülttábor bejáratához. Azokat az afgán családokat szállították a Győrhöz közeli befogadóállomásra, akiket a tálib hatalomátvétel [...]
A Republikon és a Nézőpont is kutatta az augusztust. Markánsan eltérő eredménnyel.