A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint a nemzetgazdaság egészében a bruttó mediánbér 332,6 ezer forint volt. (Gazdaság)
A New York-i öbölben, a Szabadság-szobortól nem messze fekvő Black Tom-sziget nyugalmát 105 évvel ezelőtt, 1916. július 30-án felvillanó fénycsóvák zavarták meg. Az őrök közül néhányat a Jersey City-i tűzoltóságra küldtek, mások azonban siettek, amilyen gyorsan csak tudtak.
A nagyközönség előtt megnyitják az eddig elzárt Hősök templomát is. (Kultúra)
Kőbánya hírhedt városrészében halálra vert nőt találtak egy lakásban. (Bűnügy-baleset)
Jámbor Andrásnak van a legnagyobb esélye, hogy megnyerje a balliberális előválasztást Budapest 6. választókerületében, amely Józsefvárost és Ferencváros egy részét foglalja magába - ez derül ki a Tele [...]
Az összetettben vezető holland versenyző mögött a finn Valtteri Bottas, harmadikként pedig a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett. (Sport)
A koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében az egészségügyi dolgozóknak mostantól már kötelező a védőoltás felvétele - közölte a koronavirus.gov.hu.
Egy élsportoló életének része a megmérettetéssel járó nyomás, mégis teljesen más, amikor az olimpián kell helytállni. Hatalmas stresszt jelent az ötkarikás játékokon való részvétel, amire általában kétszer-háromszor van esélye egy versenyzőnek. A sportpszichológusok munkájára ilyenkor nagyobb szükség van, mint bármikor: z ő feladatuk, hogy mentálisan felkészítsék az olimpikonokat, ám elég egy rossz mozdulat vagy gondolat, ami kizökkent, egy pillanatnyi kihagyás, és összedől az olimpiai álom. (Fotógaléria)
Kapás Boglárka negyedik, a vőlegénye, Telegdy Ádám pedig ötödik helyen zárt a maga döntőjében a tokiói olimpán: előbbi 200 pillangón, utóbbi 200 háton került fináléba. A szám világbajnokaként Kapás s [...]
Vasárnap Kínával csapunk össze a tokiói olimpián. (Sport)
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken azt közölte, hogy az euróövezetben a júniusi munkanélküliségi ráta 7,7 százalékra esett a májusi 8 százalékról szezonálisan kiigazítva. Elemzők kevésbé javuló mutatóra, 7,9 százalékra számítottak júniusra.
A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliá [...]
Bántalmazás miatt vesztette életét egy nő Kőbányán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a rendőrség nem sokkal 8 óra után arról kapot [...]
A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén a vártnál nehezebben ugyan, de nyert a házigazda japánok ellen a tokiói olimpia női vízilabdatornáján, s ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben. A pén [...]
Nem kell Sherlock Holmes-nak lenni ahhoz, hogy pusztán a telefon állapotából, no meg abból, hogy ki milyen telefontokot használ, következtetéseket vonjunk le a tulajdonos személyiségét illetően. Nem véletlenül terveznek a gyártók rengeteg féle színű és stílusú mobiltokot, keretet.
Egy 20 éves helyi férfi 2021. július 27-én este "szóváltásba keveredett" egy 69 éves felsőmocsoládi lakossal, melynek során a "fiatal" az öklével nagy erővel fejbe [...]
A Mi Hazánk múlt hét vasárnapi tüntetése ismét egy olyan égető problémára hívta fel a figyelmet, amellyel a jobboldali radikális párton kívül aligha foglalkozik bárki is a magyar közéletben. Az ott me [...]
Megbírságoltak egy turistát a Hawaii-szigeteken, mert megérintett egy védett barátfókát. A tiltott cselekményről videó került fel a közösségi médiára, a hatóságok ennek alapján indítottak eljárást a [...]
A világ legrégebbi festett üvegablakai közé tartozhat az angliai canterburyi katedrális néhány ablaka; szakemberek szerint a 12. század közepéről származhatnak.
„Mindenkinek, aki ebben a gyönyörű országban, Magyarországon él. A hétvégi nagydíj felé közeledve a támogatásomat akarom kifejezni azok felé, akiket a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye é [...]
Thomas Cromwellnek, VIII. Henrik király főkancellárjának egykori londoni otthonába ad részletes betekintést egy új tanulmány.
A szabadságukról Nyugat-Európából hazatérő és a nyaralásból visszainduló vendégmunkások miatt torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyeken péntek délelőtt - közölte a rendőrség honlapjá [...]
Meghalt egy beteg, és újabb 64 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 617 260 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 [...]
A szabálytalankodók kiszűréséért kedden és szerdán ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Fővárosi Önko [...]
A címvédő Brazília négy játszmában legyőzte az Egyesült Államok csapatát a tokiói olimpia férfi röplabdatornájának negyedik fordulójában. A dél-amerikai gárda a 32-30-ra elveszített első szett után f [...]