Románia várhatóan szeptembertől teszi lehetővé a harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak, a 65 évnél idősebbeknek, valamint a krónikus betegeknek - jelentette ki kedden Valeriu Gheorghita, a román [...]
Megtalálták Pakisztánban annak a három hegymászónak a holttestét, aki februárban, a K2 téli megmászására tett vakmerő kísérlet során vesztette életét a világ második legmagasabb, 8611 méter magas hegy [...]
Egy kilencedik emeleti lakásból segítettek lehozni a beteget.
Első fokon pert nyert egy ingatlanközvetítő cég ellen a fogyasztók jogainak védelmében fellépő Fővárosi Főügyészség - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a főügyés [...]
A programot egy hónappal azután jelentették be, hogy megnyíltak az amerikai UFO-akták.
246 éve, 1775. július 27-én született Pozsonyban Brunszvik Teréz magyar grófnő, az első magyarországi óvodák (korabeli nevükön kisdedóvók) megalapítója, a magyar pedagógia egyik legnagyobb hatású úttörője.
Az elnök környezetében senki nem ismerte jól a nyelvet.
A keddi kamatemelést követően erősödésnek indult a magyar fizetőeszköz.
Ismét tartós hőségre kell készülni; az északnyugati megyékben várhatóan szombatra, délkeleten viszont csak hétfőre mérséklődik érdemben a kánikula - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden [...]
Nemrég helyezték szabadlábra Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt.
Simone Biles egészségügyi okok miatt nem vehet részt a versenyen.
Nagyon eltérő módokon igyekeznek az oltások felvételére ösztönözni az embereket, elsősorban a fiatalokat.
Csak azért, mert valaki kritikus a kormánnyal, nem hallgatják le – állítja a miniszter.
Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok saját fejlesztésű társasjátéka, a Fröccs, igazi üdítő a nyári melegben.
Az Értékközpontú Pszichológusok szerint fontos, hogy a szülőkkel és az iskolában meg tudják beszélni a látottakat.
A monetáris tanács sorozatban másodszor szigorított. Meg is ugrott a forint árfolyama.