A helyi művelődési ház Facebook-oldalán jelentették be a változást, az előzetes reakciókra hivatkozva. Ez az, ami korábban jó ötletnek tűnt: (Kuruc.info) [...]
Olaszország gazdasági és politikai újraindulását, valamint a jobboldal egységét hirdette szombaton Rómában a járvány utáni legelső utcai pártdemonstráción Matteo Salvini, a Liga elnöke, aki a magyar v [...]
A nagy melegre való tekintettel vasárnap egy órával tovább tart nyitva a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett valamennyi strandfürdő - közölte a társaság szombaton az MTI-vel. [...]
Valószínűleg hónapokig ott volt a test.
Mintegy ezer négyzetméteren kapott lángra a hulladék.
Figyelemre méltóan Európa-párti beszéd, még ha meg is kérdőjelezi az EP legitimitását, sajátos EB előtti időzítéssel.
A Budapest FotóFesztiválon bemutatott Hátsó füves című kiállítás anyagából válogattunk a Nagyképen.
Nagyjából ezer négyzetméteren ég a hulladék, három város tűzoltói próbálják oltani. Mintegy ezer négyzetméteren ég a szemét egy kommunális szeméttelepen, Sárbogárd külterületén – közölte a [...]
A spanyol, a brit, az amerikai és a német sajtó is dicséri a válogatott teljesítményét.
A német szövetségi kapitány szerint szombaton morálisan is megmutatta erejét a Nationalelf
Ezzel kivívta a csapat a jövő évi vb-részvételi jogot.
Ráadásul a 25 ezer forint értékű élelmiszerutalványt nem lehet bárhol beváltani.
Nagypáli község díszpolgárának választotta Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős minisztert. Ezt maga Kásler írja a Facebookon - vette észre a 24. A kitüntetést egy, a koronavírusjárványról és [...]
A válogatott kapitánya a franciák elleni meccs első félidejében sérült meg.
Az EURO2020 Labdarúgó Eb-szombati eredményei alapján még nyitott a továbbjutás kérdése az F csoportban. (Sport)
Szergej Lavrov külügyminiszter és Szergej Sojgu védelmi miniszter fogja vezetni a kormányzó Egységes Oroszország jelöltlistáját a szeptemberi parlamenti választáson - jelentette be Vlagyimir Putyin el [...]
Dobrev Klára egy plakáton szerepel a parlamentben még a szocialista frakcióban ülő politikussal. (Belföld)