A Magyar Önkormányzatok Szövetségének állásfoglalását Karácsony Gergely főpolgármester tette közzé.
A Fővárosi Törvényszék két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy gyorséttermi dolgozót.
Rossz nyilatkozatot küldött szét az egyik osztályvezető.
A Transparency International szerint a kormány Helyreállítási Terve nem alkalmas a korrupció érdemi csökkentésére. (Belföld)
Letartóztatási parancsot adott ki a mianmari katonai hatalom az ellenzék által alakított nemzeti egységkormány 26 tagja ellen; mindnyájukat hazaárulással vádolják - jelentette pénteken a Kyodo japán h [...]
Az 1900-as évek elején a „Dr. Wilmar” színpadi néven is ismert brit bűvész, William S. Marriott azzal tett szert nagy hírnévre, hogy az ekkoriban nagy divatnak örvendő spiritualista médiumok csalásait leplezte le.
Dr. Herpy Miklós közlekedési balesetekkel is foglalkozik, most pedig a TotalCar által szervezett Dr. Herpy rendel című YouTube sorozat új részében mondta el a jogi állásfoglalást az április elején, az Árpád hídon történt balesettel kapcsolatban.
A pénteken ismertetett jelentés szerint az oltás előnyei messze meghaladják a kockázatokat.
Értékének több mint a tizedét elveszítette egyetlen nap alatt a bitcoin.
Elsődleges feladatai közé tartozott a robbanószerek kiszagolása és a támadók lefegyverzése.
Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal 1,8 milliárd adag, a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről - közölte Ursula von der Leyen, a [...]
Újra a figyelem középpontjába került az évtizedek óta tervezett projekt.
A késes támadás Rambouillet rendőrőrsén történt kora délután.
Feladta kormányalakítási próbálkozásait pénteken a bulgáriai választásokon győztes Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB), az általa miniszterelnöknek jelölt Daniel Mitov korábbi külügyminiszte [...]
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége szerint a kormány programja nem szolgálja Magyarország jövőjét. (Belföld)
Az európai gyógyszerügyi bizottság elfogadta a belgiumi és spanyolországi kapacitásbővítést.
Az oltás további gyorsításáért a mai napon rendeli el hétfőtől a tömeges oltást az országos tisztifőorvos. Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtó [...]
A Budakeszi Vadaspark gyűjtést indított Salamon és Gordon kifutójára.
54 éve, 1967. április 23-án indult végzetes útjára a Szojuz–1. A misszióra kiválasztott kozmonauta, Vlagyimir Komarov tudta, hogy utolsó útjára indul, azonban nem akarta, hogy a hibás űrhajóval mást küldjenek fel helyette.
Német kutatók jöttek rá a megoldásra.
A kormány rendeletben is rögzítette, hogy 3,5 millió embert beoltottak koronavírus ellen. (Belföld)
Szijjártó László szerint a szakma részéről is nagy az érdeklődés.