Egy olyan üstököst vizsgálnak, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése óta először érkezik a Naprendszer belső vidékeire.
Látogatásukhoz viszont a felnőtteknek védettségi igazolványra lehet szükségük.
A francia származású Lea Vicens férfias hivatást űz, matador, ráadásul rejoneadora, aki lóhátról mérkőzik meg a bikával. A 36 éves Vicenst a legjobbak között tartják számon, pedig nem készült mindig profi matadornak. A lovakkal és bikákkal való foglalatosság a gyerekkori bikaviadalok élményeiből sarjadt, a bírósági behajtói állást hagyta ott a hagyományos rejoneadora életért, ahol saját farmján neveli a lovait és gyakorol a következő harcra. (Fotógaléria)
Döntésük megváltoztatására szólította fel a Szuperliga 12 alapító klubját Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a szervezet keddi kongresszusán. (Sport)
Bocsánatkérést várnak el Nemanja Ubovićtól, a Sabadell játékosától.
A titanoszauruszok csoportjába tartozó állatnak kis feje, hosszú nyaka és farka, valamint a hasonló lényekhez képest szokatlanul lapos háta lehetett. (Mozaik)
Adele általában azzal kerül be a hírekbe, hogy épp mennyit fogyott (szia, Szulák Andrea!), most azonban a 15 Grammy-díjjal rendelkező énekesnő szerelmi életéről indultak pletykák.
Elfogadta az egyesült államokbeli Tennessee törvényhozása hétfőn azt a tervezetet, amely szerint a "transzneműek" csak a születésük szerinti nemüknek megfelelő iskolai mosdókat és öl [...]
A traktor sofőrje meghalt, az egyik vonat utasai közül többen megsérültek. (Bűnügy-baleset)
Ryan Mason a Premier League legfiatalabb menedzsere.
A két szerelvényen összesen mintegy húsz utas tartózkodott, a traktor sofőrje meghalt.
Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik és nem vesz részt fegyverkezési versenyben sem - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök kedden az ázsiai gazdasági konferencia nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül.
Читать дальше...A Magyar Honvédség is csatlakozik a Defender Europe 21 gyakorlathoz.
A kiszivárgott tervezet szigorúan szabályozná például a hitelképesség meghatározásában vagy a munkaerő-kiválasztásnál használt algoritmusokat.
A kormány egyik kedvenc alapítványa ezúttal azt javasolja, hogy legyen nemzeti ünnep az utolsó szovjet katona kivonulása Magyarországról. (Belföld)
A volt amerikai elnök bojkottra szólított fel az üdítőgyár ellen.
A CSU elfogadja a döntést, és "harag nélkül és teljes erővel" támogatja a CDU vezetőjét - jelentette ki Markus Söder pártja müncheni székházában tett sajtónyilatkozatában. Hozzátette, hogy a CDU/CSU szövetsége csak akkor lehet sikeres, ha egységes.
Читать дальше...1989 után online ébred fel álmából a legendás műsor.
Hétfő óta él az Európa jövőjével foglalkozó konferencia többnyelvű digitális platformja, de máris megjelentek rajta az első magyar bejegyzések. (Külföld)
Galgóczi Ágnes szerint közel a járvány harmadik hullámának tetőzése.
Az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij három hete kezdett éhségsztrájkba.
Igazság szerint már több napja törtem rajta a fejem, idén milyen gondolatokat osszak meg a kedves olvasóinkkal Adolf Hitler születésnapja alkalmából. Néha a bőség zavarával küzdöttem, néha pedig gondo [...]
A grizzlyt lelőtték miután az esetet vizsgáló csoportot is megtámadta. (Zöldzóna)