Добавить новость


World News in Hungarian
Ria.city


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer
Декабрь
2016

Новости за 21.12.2016

Kitekinto 

Már Iránnak sem kellenek az Airbus óriásgépei

Az Airbus Group A380-as modelljének már eddig is döcögős életpályáját újabb csapás érte, ezúttal Irán mondott le egy tizenkét darabos megrendelést, így gyakorlatilag már csak az Emirates flottájában jelenik meg érdemlegesen az óriásgép.

Kitekinto 

Kitoloncolt menekült lehetett a kamionos merénylő

A berlini merénylet gyanúsítottja egy elutasított tunéziai menedékkérő, akit azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak papírjai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára.

Kitekinto 

Az oroszok is bejelentkeztek a francia elnökválasztásra

Az amerikai hírszerzés szerint a Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje 30 millió dolláros hitelt kapott Moszkvától kampányának finanszírozására - a hír nem meglepő, már 2014-ben is orosz pénzből kampányoltak.

Kitekinto 

Muszlim nőt jelölnek kormányfőnek Romániában

Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra Romániában a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.

Kitekinto 

Ankarai merénylet: Máris itt az oroszok válaszlépése

Ankarai nagykövetének meggyilkolása után Oroszország befagyasztja a Törökországgal a vízummentességről folytatott tárgyalásokat - jelentette szerdán orosz diplomáciai forrásokra hivatkozva az Izvesztyija című kormányhoz közeli napilap.

Kitekinto 

Még utoljára nagyot rúgott Obama az olajcégekbe

Barack Obama amerikai elnök egyik utolsó környezetvédelmi intézkedéseként betiltotta a kőolaj- és földgázlelőhelyek további feltárását a szövetségi fennhatóságú északi sarkvidéki és atlanti-óceáni vizek nagy részén. Ezzel Trump egyik legfontosabb ígéretének tehet keresztbe.

Kitekinto 

Tajvan elvesztette egyik utolsó szövetségesét, Kína nagy örömére

Tajvan azzal vádolta Kínát, hogy Sao Tomé és Príncipe pénzügyi problémáit felhasználva próbálja rávenni a kis nyugat-afrikai államot, hogy ismerje el az „egy Kína” elvet, miután az bejelentette, hogy véget vet 20 éves diplomáciai kapcsolatainak Tajpejjel.

Kitekinto 

Az USA szigorította Oroszország elleni szankcióit

Újabb személyekre és vállalatokra terjesztette ki Oroszország elleni gazdasági szankcióit az Egyesült Államok - derül ki az amerikai pénzügyminisztérium keddi közleményéből.





Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus