Добавить новость
World News in Hungarian
Ria.city


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer
Ноябрь
2016

Новости за 21.11.2016

Kitekinto 

Kanada 13 éven belül bezárja összes szénerőművét

Kanada tíz tartománya közül négyben működnek szénerőművek, ezek felelnek az észak-amerikai országban kibocsátott üvegházhatású gázok 10 százalékáért - bezárásuk egyenértékű azzal, mintha 1,3 millió autót vonnának ki a forgalomból.

Kitekinto 

A mesterséges intelligencia felé nyit a Lenovo

Az elmúlt negyedévekben a Lenovót olyan, a nyugati piacon szinte ismeretlen cégek szorították ki az okostelefon-piac öt legnagyobbja közül, mint az Oppo, a Vivo és a BBK.

Kitekinto 

Felemás Angela Merkel újabb jelöltségének fogadtatása

A sajtóvisszhang meglehetősen vegyes, a koalíciós partner pedig szociáldemokraták jelezték, hogy a törvényhozási ciklus végéig ugyan folytatják a konstruktív kormányzati együttműködést, de már várják a kampányt.

Kitekinto 

Hasonlóságok és különbségek Fillon és Juppé programjában

Gazdasági téren ugyanazokat a nagy reformokat javasolja, de számos kérdésben - a külpolitikától kezdve a terrorizmus elleni harcon át a hatalomgyakorlásig - eltérő nézeteket vall a két konzervatív francia politikus, Francois Fillon volt kormányfő és Alain Juppé.

Kitekinto 

Az ausztrál kormány támogatja Trump elnökségét

Az ausztrál kormány kész támogatni Donald Trump megválasztott amerikai elnököt a hatalomátadás alatt és azt követően - mondta Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő hétfőn Limában.

Kitekinto 

Obama megerősítené az Iránnal kötött nukleáris megállapodást

Az Obama-adminisztráció fontolóra vette, hogy még a jelenlegi elnök távozása előtt megerősíti a nukleáris megállapodást Iránnal, mivel Donald Trump megválasztott amerikai elnök még a választási kampányban kilátásba helyezte: ha ő nyer, felmondja az egyezményt.

Kitekinto 

Obama szemmel tartja Trumpot, Putyin kész együttműködni

Az amerikai elnök szerint a realitások rá fogják kényszeríteni Donald Trumpot, hogy módosítson a választási kampányban hangoztatott egyes elgondolásain, de elismerte: nem tudja garantálni, hogy az utódja nem ragaszkodik egyes elfogadott álláspontjaihoz.

Kitekinto 

Franciaország: Komoly változásokat ígér a volt miniszterelnök

Komoly változást ígért Franciaországnak Francois Fillon volt miniszterelnök, aki az előzetes eredmények szerint a szavazatok 44 százalékával megnyerte a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulóját. Sarkozy nem jutott a második fordulóba.


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus