Úgy tűnik, minden eddig foganatosított intézkedés teljes mértékben hasztalannak bizonyul az Európa számára a második világháború óta megtapasztalt legnagyobb népvándorlás megállítása, de még csak minimális csillapítása érdekében is, amelyre különösen élesen mutattak rá a hétvége eseményei Görögország és Macedónia határvidékén. Rendkívül nagy nyomás alá került hazánkon, továbbá a már említett két országon kívül ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk Szerbiáról sem, amelynek bevallottan tranzitország... Читать дальше...
A hétvégén még az eddiginél is hatalmasabbra duzzadt menekültáradat kezelése immár radikális megoldásokat kíván.
A Szerb Haladó Pártban (SNS) megkezdődött a versengés a tartományi kormányfői helyért.
A választások pontos időpontját még nem tudni ugyan, de az SNS máris jó eredményekre számít, mi több, már megindult a tartományi tisztségekért folytatandó párton belüli harc is.
Читать дальше...A Szerb Haladó Pártban (SNS) megkezdődött a versengés a tartományi kormányfői helyért.
Több mint 50 ezer fős orosz haderő tartózkodik közvetlenül Ukrajna határánál, az ország keleti részében pedig 40 ezer orosz katona van, köztük 9 ezer hivatásos - jelentette ki Petro Porosenko ukrán államfő hétfőn a kijevi főtéren, a független ukrán állam kikiáltásának 24. évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén.
Az államfő szerint ez azt jelenti, hogy Oroszország nem mondott le a közvetlen invázióról Ukrajnában, mint ahogy a Moszkva által támogatott szakadárok sem az ország belsejében végrehajtandó támadási terveikről. Читать дальше...
Több mint 50 ezer fős orosz haderő tartózkodik közvetlenül Ukrajna határánál, az ország keleti részében pedig 40 ezer orosz katona van.
400 eurós minimálbért javasol a szociális ügyi minisztérium. Az érdekegyeztető tanács a héten tárgyal az összegről. Az Új Szó összeállítását idézzük.
Bár Robert Fico azt állítja, újabb „történelmi” emelést hajtanak végre, a számok azt mutatják, hogy a jobboldali kormányok, elsősorban az első és második Dzurinda-kormány sokkal nagyobb arányban emelte a fizetés alsó határát.
Читать дальше...400 eurós minimálbért javasol a szociális ügyi minisztérium. Az érdekegyeztető tanács a héten tárgyal az összegről.
Újra összecsaptak az azeri és az örmény fegyveres erők a hét végén a Hegyi Karabahot Azerbajdzsántól elválasztó tűzszüneti vonalon, a kölcsönös tüzérségi csapásokban bakui közlés szerint öt örmény katona halt meg, míg az örmény oldal négy azeri katona elestéről számolt be.
Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium hétfőn azt közölte, hogy az incidens szombaton Agdam és Xocavend települések körzetében történt. A bakui közlés szerint a felek között érvényben lévő tűzszünetet elsőként ismét az örmény fél sértette meg... Читать дальше...
Újra összecsaptak az azeri és az örmény fegyveres erők a hét végén a Hegyi Karabahot Azerbajdzsántól elválasztó tűzszüneti vonalon.
Mikola Zsuravljov, Ungvár katonai biztosa a minap azzal a javaslattal állt elő, miszerint a kelet-ukrajnai harcokban részt kellene venniük a többgyermekes családapáknak, a hívőknek, valamint a kisebb bűncselekményeket elkövető személyeknek is - közli a Goloskarpat.info.
Zsuravljov szerint ez azért lenne szükséges, mert szerinte Ukrajnának nincsenek tartalékai egy nagyobb mértékű támadási hullám visszaverésére, valamint a jelenlegi mobilizációs szabályok a békeidős törvények szerint léptek érvénybe. Читать дальше...
Mikola Zsuravljov, Ungvár katonai biztosa a minap azzal a javaslattal állt elő, miszerint a kelet-ukrajnai harcokban részt kellene venniük a többgyermekes családapáknak is.
Philip Hammond brit külügyminiszter vasárnap ismét megnyitotta Nagy-Britannia teheráni nagykövetségét, amelyet négy évvel ezelőtt egy támadás miatt bezártak. Eközben Irán is újranyitotta londoni nagykövetségét.
A brit diplomácia vezetője vasárnap érkezett az iráni fővárosba az alkalomra és a helyi tisztviselőkkel folytatandó tárgyalásokra.
Читать дальше...Philip Hammond brit külügyminiszter vasárnap ismét megnyitotta Nagy-Britannia teheráni nagykövetségét.
Ismeretlen tettesek piros és zöld színű graffitivel lefújták a hét végén a Múzeum (Karolina) téri Karolina-oszlopot Kolozsváron. A polgármesteri hivatal a rendőrséghez fordult segítségért – írja a Mediafax.
Ez már a harmadik kolozsvári magyar műemlék, amelyet az utóbbi időben ismeretlenek megrongálnak. Korábban a Mátyás-szobor, majd a Szent Mihály templom fala és szentélye lett vandálok áldozata. A városháza panaszt tett a rendőrségen, ám a tettesek még mindig nem kerültek elő.
Читать дальше...A polgármesteri hivatal a rendőrséghez fordult segítségért – írja a Mediafax.
Németországban szélsőjobboldali terrorizmushoz vezethet a menekültválság a rendőrszakszervezet (DPolG) vezetője szerint.
Rainer Wendt vasárnapi nyilatkozata szerint a válság kezeléséről "elképzelésekkel sem rendelkező politika és a menekültáradat elegye ideális táptalaj a szélsőjobb megerősödéséhez Németországban".
Читать дальше...Németországban szélsőjobboldali terrorizmushoz vezethet a menekültválság a rendőrszakszervezet (DPolG) vezetője szerint.