Kozma Juci, csomagkézbesítő, nagy csörömpöléssel leállította a furgont a bejárat előtt, és behúzta a kéziféket. Igaz, félig a járdán, félig a nagyforgalmin volt egy kicsit útban, na, de azért milyen tutkó helyet talált már, egyre jobban megy ez. Még öt címre kellett kiszállítania, és teljesítette a napot. Ez rendkívül motiválta. Hátrament a kocsi végébe, elhúzta a tolóajtót, aztán becsengetett a kapun.
A csomagkézbesítő mögött lassító Audiban prof. dr. Csenge Valéria, a filozófia professzora útközben még azon tanakodott, hogy mi legyen a vacsorája, hideget egyen, vagy melegítse meg a tegnapi levest. Aztán a kénytelen várakozás alatt témát váltott, és megállapította, teljes mértékben egyetért Arisztotelésszel az új generáció alaptalan gőgösségével kapcsolatban. Ezektől nem lehet sokat elvárni, ezt igazolja minden tapasztalata mind az egyetemen, mind a mindennapokban. Már megint itt dekkol e mögött az idétlen kistaknyos mögött, aki nem tud tisztességesen közlekedni. Meg különben is, ez az állandó csomagrendelési őrület, különösen karácsony előtt, úgy elege volt az egészből. Mély levegőt vett.
A csomagkézbesítő három papírdobozt halmozott fel a bejárat előtt, és a kapun kileső nyugdíjas úr orra alá tolta az elektronikus aláírásra alkalmas eszközt. További tíz percébe került, amíg elmagyarázta a használatát, és meggyőzte, hogy ezzel semmiféle szerződést nem köt meg.
– Meddig tart ez még? – kiabált ki prof. dr. az Audiból.
– Már csak egy pillanatocska, azonnal megvagyunk.
– Szökkenjél, szöszikém, a jó mindenségit – mérgelődött összepréselt fogakkal prof. dr. Csenge, aki egyre éhesebb lett, és a bölcsész szakosok ma reggel javított dolgozatának eget verő butaságai is nagyon mardosták a beleit.
Kozma Juci vidáman huppant be a kormány mögé. Beindította a motort, a rádióban szólt a zene. A következő két csomagot szerencsére egy épületbe kellett vinnie. Itt nehezebb lesz megállni, nem baj, megoldja. A templom melletti ingyenes parkolóban, úgy tűnt, valami rendezvény volt, mert egy szabad helyet se talált. Juci leállította a furgont a kijáratnál, még bőven elfér mellette az, aki akar.
Az Audi egy ideig követte a furgont, utána befordult az egyik mellékutcába. Prof. dr. Csenge beszaladt a közértbe, aztán alig várta, hogy hazaérhessen. A lakásához nem tartozott külön parkolóhely, így mindig gondot jelentett, hogy hol tegye le a kocsit. Többnyire a templom melletti teret választotta. A székesegyház ablakai ki voltak világítva, de ez se ijesztette el. Behajtott a területre, aztán egyre növekvő pulzussal állapította meg, hogy mivel a látogatók keresztül-kasul parkoltak, nemcsak hogy helyet nem hagytak neki, de még a szorosan álló kocsik között is alig tud átnavigálni. Prof. dr. Csenge nem volt gyakorlott autóvezető. Vak naivitással haladt előre, de a kijárathoz közeledve valami feltornyosult előtte. Egy furgon torlaszolta el az utat.
A fiatal csomagkézbesítőt nem frusztrálta, hogy csak egy ügyfelet talált otthon. Igaz, a másik csomagot vissza kellett vinnie a kocsiba, de hagyott ott értesítőt, ez alapszabály. A parkolóban rá váró látvány azonban egy kicsit megijesztette. Egy elegáns nő rugdosta zabolázatlan dühvel a furgonját.
– Hé, mit csinál? Maga nem Csenge Valéria a tizenötbéből? A csomagját sajnos már csak a postán veheti át! – Ezzel Kozma Juci becsapta az ajtót, és elhajtott.
Azt már nem látta, hogy válasz helyett a nő rángatózó arccal kimarkolt a kocsijából egy nagy halom papírlapot, majd tudományos alapossággal több ezer apró darabra tépte. Az orgonahangverseny résztvevői később azt hitték, hogy a parkolóban leesett az első hó, de nem.
