A természet megint győzött. Pontosabban a fránya anatómia. A mi kis süteményszagú, mennyországillatú, oly selymes párákat eregető gyermekünket is utolérte, aki egy nem túl derűs napon bizony szaglani kezdett a hormonok minden tomboló dühével. A kanapén birkóztunk szokás szerint, amikor a hóna alól kicsapott a felnőttek kocsmaszaga, az erjedt napok savanyúsága, a készülő kamaszkor névjegye. A finom gyermekillat, amit egyes mesék szerint magától a Teremtőtől kapott ajándékba, még ott van a bőrén, bele lehet feledkezni, én is alig tudtam elszakadni tőle, csak puszilgattam mámorosan, csakhogy az élet már lehozta a földre, megjelölte, és ez is öröm, mert halad előre, új és most még megnevezhetetlen kalandok felé.
(Szép Szó)