Egyetlen ünnep sem volt annyira abszurd, mint a május elseje. A „dolgozók széles néptömege” felvonult önmagát és a munkát éltetve, miközben legszívesebben kint ült volna valahol a zöldben, a már erőre kapó tavaszi napon, hogy sütögessen és sörözzön, élvezze az egész évi melóért járó szabadnapot. Láttam a széles mosolyokat magunkon és a tévében (ott kicsit szélesebb volt), miközben tudtam, hogy nem önszántunkból vagyunk itt, utasításra vagyunk spontán boldogok, hogy az országunk vezetői tudják... Читать дальше...
Waterloohoz két évszám is kapcsolódik. Az egyik: 1815. A másik: 1974. Az utóbbi esztendőben énekelte-játszotta el az Abba a Waterloo című számot az akkor húsz éves Eurovízió brightoni dalfesztiválján. Egy hónappal később, május 4-én – éppen fél évszázada – ez a szerzemény vezette a Melody Maker című brit szaklap slágerlistáját. Két hétig volt az élen, kilenc hétig a listán. Belgiumban, ahol a waterlooi csata zajlott, a dal öt hetet töltött az első helyen. A kislemezből világszerte 6 millió példány kelt el. Читать дальше...
1965-ben vadonatúj szakasz kezdődött az életemben. Megtaláltam azt az iskolát, ami tetszik nekem, amiben jól érzem magam. Végre azt csinálhattam, amire gyerekkorom óta vágytam, amiről álmodtam. Felébredtem. Lehet, hogy színész leszek?!
Читать дальше...
Kedves Gyuri!
Sok víz folyt le a Dunán azóta, hogy a Táncsics Gimnáziumban egykor ifjú emberekként megismerkedtünk, vagy Hobo koncerten találkoztunk, vagy éppen a magyar baloldalon, immáron évtizedek során, különböző etapokban elvtársakként és barátilag is munkálkodtunk. Ismerve történészi munkásságod egy részét, ismerve politikai érzéked és igen jó szervezői-intézményvezetői teljesítményed, kortársadként nem lepődtem meg ezúttal sem pozíciófoglalásodon. Hiszen nemcsak érzületileg, hanem... Читать дальше...
Hajnalodik vagy alkonyodik a világban? Nehéz megmondani a vöröslő, szürkés fényben. De azt régóta állítom, hogy a világjárvánnyal, a klímakatasztrófával, a háborúkkal és az energiaválsággal elkezdődött a világ ötödik felosztása, átrendeződése.
Читать дальше...
A Tisza Párt alelnöke azt kérte, ezeket senki ne rongálja meg, egyszerűen ne vegyenek tudomást róluk. Úgy tudja, szervezett provokátorok akarják majd megzavarni a rendezvényt.
Читать дальше...
Polgármesternek lenni szép kihívás, de ha úgy vesszük, munka, mint bármelyik másik, és néha elérkezik az idő, amikor jó lenne új kihívást keresni. Molnár Róbert hasonló vívódásokon ment keresztül, végül meghozta a döntést, 22 év sikeres faluvezetés után nem indul el a választáson. Kübekházán a haladás és a közösségépítés példaértékű. Van benne félsz, hogy mindez odalesz, de remény is, hogy hátha nem lesz igaza. Ezzel együtt is azt gondolja, hogy egy vezetőnek nemcsak elkezdeni kell tudni a dolgait... Читать дальше...
A baleset a lengőtrapéz produkció közben történt, a nézőhöz azonnal mentőt hívtak.
Читать дальше...
Leginkább továbbra is a korrupció miatt aggódnak. Ennél rosszabb véleménnyel csak a peruiak vannak hazájuk teljesítményéről a vizsgált országokban.
Читать дальше...
A 26 éves holland pilótának ez az idei hatodik, és pályafutása 38. pole pozíciója.
Читать дальше...
A humorista által alakított hírolvasó arról is tájékoztatja a nézőket, hogy hungarikummá nyilvánították Oroszországot, férfivá műttetné magát Karácsony Gergely, és pasziánszklubbá alakul az MSZP. Ezt követően leadják a Rendszerváltás hátulról című „nemzeti pornófilmet”.
Читать дальше...
Az örökölt családi mintákból nagyon nehéz kitörni, mondja Nagy Gerzson, akivel a Meddig él egy anya című új regénye kapcsán beszélgettünk a családon belüli kötelékek hatalmi viszonylatairól, a szeretetről és annak hiányáról, a felelősségérzetről – Rejtő Jenő és Mándy Iván említése mellett pedig még egy dél-amerikai utazásról is szó esett.
Читать дальше...
Egy kisvárosi gyilkosság felderítéséhez, az áldozatnak a politikai elit egy tagjával való rokonsága miatt, egyenesen a fővárosból delegálnak detektívet. A háborút is megjárt veteránt, Adler Vilmost azonban nemcsak nyomozásának fejleményei aggasztják, de poszttraumás stressz is gyötri, ráadásul titokzatos varjak sem hagyják nyugodni. Kocsis Gergely első regénye messze túlmutat egy krimin, ábrázolásában a várost belengi a gazdasági és társadalmi válság, valamint a Trianon utáni kollektív depresszió. Читать дальше...
Nemhogy áthidalhatatlan szakadék, de sok különbség sincs egy virtigli liberális és egy megrögzött konzervatív értékrendje között, ha az alapértékeket nézzük – lehet ilyen élménye bárkinek, akinek messze nem komfortos egy eszetlenül szétszakított országban élni. A hazája, a családja, a munkája, az egészséges testi és szellemi környezete, a tisztessége és a becsülete mindenki számára hasonlóan fontos. Magyar Péter, a NER-es urizálással szembeforduló jogász olyan jelszavakat tűzött a zászlajára,... Читать дальше...
Leesett egy nagy kő a szívünkről, most, hogy hivatalosan is a DK–MSZP–Párbeszéd trió lett az ellenzék legerősebb EP-jelölt formációja 60 ezer ajánlással, és az örömünk majdnem végtelen volna, ha jelölőszelvényekben lehetne mérni a kormányváltási alkalmassági rangsort (nem lehet), és ha bármi jelentősége is volna néhány doboz aláírásgyűjtő ívnek (nincs vagy nem sok van.)
Читать дальше...
Niall Ferguson igaza és tévedése.
(Szép Szó)