A részvétel nagyon alacsony volt, alig haladta meg a 30 százalékot. (Külföld)
Raskó György, agrárközgazdász a Facebook-oldalán értekezett. (Gazdaság)
Belgium fővárosában könnygázt és vízágyút is bevetettek a rendőrök a kődobálók, gyújtogatók megfékezésére. (Külföld)
Az orosz elnök nem csak megfogadta a szakemberek tanácsait, de jelentkezett az újfajta, orron át beadható nazális vakcina tesztelésére is. (Külföld)
A bajnokcsapat egy 11-est ugyan kihagyott, de még így is nyerni tudott. Győzelmével megerősítette első helyét a bajnoki tabellán. (Sport)
A párt EP-képviselője bő fél évig vezetheti az ellenzéki pártot. (Belföld)
Ahogy az uralkodó ereje gyengül, egyre nagyobb szerepet kap az ún. "Csodálatos Hetes", Kamilla, Cornwall hercegnéje a trónralépés hetvenedik évfordulóján különösen a reflektorfénybe kerül. (Külföld)
A Bács-Kiskun megyei Madarason hiába mentették ki szomszédai a tűzből az idős embert, a helyszínen életét vesztette. A héten már nyolcadikként. (Bűnügy-baleset)
A 46. héten sem maradtunk számsorsolás és nyerőszámok nélkül. (Mozaik)
Idén a program tematikájában vagy módszertanában kiemelt szerepet kellett kapnia a fenntarthatóság témájának. (Kultúra)
Elromlik az időjárás, a jövőhéten akár hó is szállingózhat majd. (Mozaik)
A Forma-1 vasárnapi futamán hét év óta először léphetett dobogóra a kétszeres világbajnok Fernado Alonso. (Sport)
Felfüggesztik a még el sem kezdődött szimpátiaszavazást, mert nem akarják veszélyeztetni az ellenzék választási kampányát. (Belföld)
Feltartóztathatatlanul kering a közösségi médiában egy fénykép a szkafanderes űrhajós szobráról, amely egy régi spanyolországi székesegyház oldalán látható. Meglepő alkotás, de cseppet sem rejtélyes. Iskolapélda arra, hogyan terjednek hamis hírek, konteók a világhálón. (Visszhang)
Az utóbbi időben gyengébben szereplő brit futballklub norvég legendáját jövő nyártól a Real Madrid korábbi edzőjével, Zinédine Zidane-nal pótolnák. (Sport)
Összesen 4351 antigén gyorsteszttel a résztvevők 7,5 százalékát szűrték ki. (Belföld)
A közvélekedéssel szemben a kollektív narcizmusnak létezik pozitív, identitásteremtő változata is. Az átbillenés a negatív tartományba akkor történik, amikor egy csoport mások fölött álló, kivételes értékekkel ruházzuk fel magát. Ha ez sértettséggel párosul, mert mások ezt nem ismerik el, az hasításhoz vezethet, amelyben a mi közösségünk a „jó” egyedüli képviselője, a többiekben pedig a Gonosz lakozik. Agora Zsuzsanna, a pécsi egyetem adjunktusa a nácizmus történeti pszichológiájáról írott könyve apropóján mondta ezt lapunknak. Читать дальше...
Katonás fegyelemre van szükség az élsportban, de ebbe nem fér bele a durva testi vagy lelki bántalmazás – egyebek mellett erről beszélt lapunknak Kiss Gergely vízilabdázó. Magyar Zoltán tornász viszont hálás az edzőtől kapott pofonokért. A Cseh László által kirobbantott Turi György-üggyel kapcsolatban kerestük a választ arra, mit tehet meg egy edző az olimpiai aranyért, és kinek mi a szerepe, ha a helyzet eldurvul? A válaszokból kiderül: a kép nem fekete vagy fehér. (Visszhang)
A világhírű, székelyföldi születésű fizikus szerint a koronavírus elleni vakcinák nem tökéletesek, de az oltatlanok valóban életveszélyben vannak. (Külföld)
Egy jó regény, tartják sokan, átírhatja az ember életét. Hogy ez mennyire igaz, azzal lehet vitatkozni, de egy jól megírt történet biztosan segíti az olvasót önmaga és a világ megértésében – vagy akár a gyógyításában. De ahogy a test esetében sem mindegy, hogy egy adott kórságot milyen gyógyírral próbálunk orvosolni, úgy annak is jelentősége van, milyen könyvet, mely életszakaszban és milyen hangulatban veszünk a kezünkbe. Jó választással a különféle elakadások, de akár a járványos-válságos szorongások is oldhatók lehetnek ... Читать дальше...
A merénylő Jeruzsálem óvárosában nyitott tüzet, négy embert megsebesítve, akik közül egy a kórházban meghalt. (Külföld)
A bocsaival kóborló nőstény súlyosan megsebesítette az idős férfit, aki lélekjelenlétének köszönhetően két lövéssel leterítette a vadállatot. (Mozaik)
Egy faház égett le, a benne élő két ember egyike kutyájával még ki tudott menekülni a lángok közül. (Bűnügy-baleset)
Szombat este Hollandiában, Ausztrában, Horvátországban és Olaszországban is ezrek vonultak az utcára. (Külföld)
És akkor most a bátrabbak megpróbálhatják elképzelni – figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatok következhetnek! –, milyen teendők sorakoznak a kormány bokros teendőinek listáján. Nem a bevásárlólistáján, üzleti ügyekkel most ne foglalkozzunk, hanem azon, amelyik az emberek életminőségének javítására hivatott népjóléti tételeket tartalmazza, a nemzet minden egyes leheletét és zokszavát finom műszeren mutatva ki. Nehéz ilyenformán kormányul gondolkodni, az ember mindenáron bevásárolni akarna inkább, de hát a közjó se smafu. Читать дальше...