A tét most 1 milliárd forint volt. (Belföld)
Az elnök kijátszaná a katonai kártyát, de az ellenzék újabb nagyszabású tüntetésekre készül. Cihanouszkaja közben meggondolta, mégsem vezetné Belaruszt. (Külföld)
A nagy melegben gyakoribbak a hasonló tragikus balesetek. (Bűnügy-baleset)
A többletjogosítványokkal a visszaéléseket akarják kiszűrni. Az ellenőrzések akár magánlakásokra is kiterjedhetnek. (Belföld)
A Club Aliga területének lezárása ellen tiltakoznak a pártok. Félő, hogy a kormány által kiemeltté nyilvánította beruházás során elveszik a tópartot az emberektől. (Belföld)
A krónikus légzőszervi betegségben szenvedőknek nem javasolt az intenzív fizikai tevékenység a szabadban (Belföld)
Pszichiátriai kezelésre és tizenkét év szabadságvesztésre ítélték Fritz von Weizsäcker köztiszteletben álló orvos gyilkosát. Enyhítő körülményként figyelembe vették, hogy rögeszmés személyiségzavarban szenved. Tettét azzal indokolta, hogy áldozatának apját, Richard von Weizsäcker néhai német államfőt – a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatvanas években betöltött vezető tisztsége révén – felelősség terheli azért, hogy a cég alapanyagot szállított az Agent Orange elnevezésű gyomirtó szerhez... Читать дальше...
A jókora késéssel észlelt dátumprobléma a korabeli Julián-naptár és a ma is használatos Gergely-naptár közötti különbségből adódik. (belföld)
Az Országút című Fidesz-közeli hetilap szerkesztője lesz az jobbra tolódó Index hírigazgatója. (Belföld)
A forintban számolva több mint 31 milliárd forint értékű labdarúgó verekedésbe keveredett, de nem sérült meg a bunyóban, és vallomást is tett. (Külföld)
Ez itt a középső táblakép, ennek jeleneteit igyekszem megfejteni és továbbgondolni.
Mostanában sokan próbálkoznak világszerte jó kérdéseket feltenni és jó válaszokat keresni rájuk, mégpedig a legkülönbözőbb műfajokban, amelyek akkor és úgy életszerűek, ha nem felejtjük el, hogy minden mindennel összefügg. Jelenlegi helyzetünkben főképpen a világjárvány és a világgazdaság összefüggéseinek egyre kíméletlenebb szorításában. És ahogy az lenni szokott (a közmondás szerint is): a baj nem jár egyedül. Читать дальше...
Nézőpontot vált az Alkonyat-sorozat új könyve: eddig a vámpírrá lényegülő Bella Swan szemszögéből mesélt az író, most „szemüveget vált”, és a vérszívó Edward Cullen nézőpontját érvényesíti. Igaz, a vérszívó kifejezést ideje kikukázni, az Alkonyat vámpírhősei morálisan felsőbbrendű lények – az éltető testnedv fogyasztása pusztán arra szolgál, hogy könnyebb legyen elvonatkoztatni és észrevenni az emberkritikát. A kérdés az, hogy száz év alatt miképp lett gusztustalan, cinikus gyilkológépekből kvázi példakép – vámpírevolúció a mozivásznon. Читать дальше...
Nézőpontot vált az Alkonyat-sorozat új könyve: eddig a vámpírrá lényegülő Bella Swan szemszögéből mesélt az író, most „szemüveget vált”, és a vérszívó Edward Cullen nézőpontját érvényesíti. Igaz, a vérszívó kifejezést ideje kikukázni, az Alkonyat vámpírhősei morálisan felsőbbrendű lények – az éltető testnedv fogyasztása pusztán arra szolgál, hogy könnyebb legyen elvonatkoztatni és észrevenni az emberkritikát. A kérdés az, hogy száz év alatt miképp lett gusztustalan, cinikus gyilkológépekből kvázi példakép – vámpírevolúció a mozivásznon. Читать дальше...
Százhúszezer embert telepítettek ki az amerikai államban, tizenkétezer tűzoltó küzd a pusztítással, eddig hatan vesztették életüket. (Külföld)
Átfogó diagnosztikai teszteket végeznek Vlagyimir Putyin kérlelhetetlen bírálóján, aki nagyon rosszul van. Az omszki kényszerleszállás nélkül a politikus talán már nem is élne. (Külföld)
Idén a járvány miatt elmarad a budapesti Pride, a téma azonban jelen van a nyilvánosságban. Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol beszélt a főpolgármester is. (Belföld)
Nehéz megúszni a számos lelki és fizikai betegség önálló rizikófaktorát, a hatásait csökkenteni és kezelni azonban nemcsak lehet, kell is. (Mozaik)
Huszonhat évig ivott, hol sokat, hol kevesebbet. Kívülről úgy tűnt, mintha működne az élete, de mihelyt alámerült az alkoholba, romba döntötte, amit addig épített. Újra és újra próbálkozott a leszokással, végül egy súlyos mélyrepülés után Isten megszánta és kivezette a rabságból. Fazekas György – vagy ahogy ismerik: Gyuri atya – tizenöt éve „tiszta”. Pappá szentelése után a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkésze, majd vezetője lett. (Visszhang)
Az M0-ás körgyűrűn jelentős torlódás alakult ki, az 1-es és a 64-es főúton pedig többen megsérültek. (Bűnügy-baleset)
A térség politikai rendszereiről vitáztak osztrák szakértők – hazánk jövőjét borúsnak látják. (Külföld)
Napra pontosan hatvannégy évvel ezelőtt, 1956. augusztus 22-én kezdték forgatni Elvis Presley első filmjét, a Reno testvéreket. A „király” nagy álma volt a mozi. „Az énekesek jönnek-mennek" – emlegette. – "De ha jó színész vagy, sokáig hódíthatsz.” Jó színész nem lett belőle, de kitűnő szerződést kötött, amely szerint első filmjéért 15 ezer, a másodikért 20 ezer, a harmadikért 25 ezer dollár illeti meg. Utóbb kiderült, ez csupán előleg volt igazi hollywoodi gázsijaihoz képest... A Reno testvéreket sosem mutatták be. Читать дальше...
A konkrét történetben elmerülni felesleges. Tízből heten Pesten úgysem tudják, kik a beloruszok és hol élnek. A Momentum nagyon helyesen ugyan rendezett egy tüntetést, gondolom, másolva a nyugati hírtévéket. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy mi a teendő máshol, máskor és itt nálunk, amikor eleve tudjuk, hogy szövetségeseink nem fognak nyerni. Mondjuk, valamilyen mértékben úgyis a nemzetközi médiának dolgozunk, s ha veszítünk is, az általános európai ellenzéki ellenállás tőkéjét növeljük. Ha már nem jön össze a dolog, legalább a zajt növeljük. Читать дальше...
Segédeszközöket, védőfelszereléseket vásárolnak, és helybélieket támogatnak majd, ha úgy hozza a szükség. (Belföld)
Rekordot ért el az egy nap alatt regisztrált új betegek száma. (Külföld)
A sportolónak és otthon lévő kislányának sem esett baja, több értéktárgyukat viszont elvitték. (Külföld)