A 25-ös főúton karambolozott két személyautó, az utasok közül hárman meghaltak, sérültek is vannak.
A KDNP frakcióvezetője szerint „méltányos és igazságos” lenne, ha alapításának 80. évfordulóján támasztanák fel a napilapot.
Felfüggesztette a bíróságok átszervezéséről szóló, az Európai Bizottság és Európai Parlament által is bírált, július 2-án mégis életbe léptetett törvényt.
A női kézilabda Bajnokok Ligáját legutóbb is megnyerő Győri Audi ETO KC holland beállója, Yvette Broch átmenetileg felfüggeszti pályafutását, az utóbbi évek terhelése miatt ugyanis kimerült – ezt maga az érintett jelentette be könnyek között pénteken a győri Audi Arénában.
Izgalmas hajrá után az utolsó 25 méteren maradt le a bronzéremről a 4x100-as magyar férfi gyorsváltó a glasgow-i úszó Európa-bajnokság első versenynapján.
Az elmúlt időszak üzemanyagáremelkedései dacára ismét kiugró forgalomemelkedés tapasztalható, különösen a dízel piacán.
Autók rohantak egymásba az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az egyik jármű szalagkorlátra futott.
A 29 éves úszó pillangó -és hátúszásban is szépen teljesített, mellben azonban alulmaradt ellenfeleivel szemben.
Soha nem adtak szerkesztői instrukciókat a Fidesz politikusai a Hír Tévé munkatársainak a „G-nap” előtt, aki ezt állítja, nem mond igazat – mondta a Népszavának adott interjúban a televízió műsorszolgáltatásért felelős vezérigazgató-helyettese.
A márkajelzés már kint van, augusztus közepétől már a nép egyszerű gyermeke is vásárolhat a Mészáros-féle sportruházatból.
Daniel Ricciardo az idény végén távozik a Red Bull Forma-1-es istállójától, miután kétéves szerződést írt alá Renault csapatánál.
Előbb érik a szőlő, előbb kezdték durrogtatni madárriasztó hangágyúikat a balatonberényi gazdák is. Az elviselhetetlen zaj miatt sok vendég is elhagyta a környéket, az önkormányzat megoldást akar.
Kisodródott a part menti kövekre egy menetrend szerint közlekedő BKV-hajó a Parlament környékén péntek délután, az utasokat tűzoltóhajó segítségével tették partra - tájékoztatott a a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
A Miniszterelnökség szerint a Kárpátalja fejlesztéséért felelős biztos csak Ukrajna fejlődését segíti: az ukrán kabinet ebben nem hisz – annyira nem, hogy készek kitiltani területükről a munkával megbízott Grezsa Istvánt.
"Bár a jövőmmel kapcsolatos bizonytalanság természetesen nem esett jól, hittem benne, hogy a leváltásomról szóló hírnek nincs valós alapja."
Több mint 5500 brit templom tért már át megújuló energiaforrások használatára, beleértve az Egyesült Királyság leghíresebb katedrálisai közül is néhányat, hogy segítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.
Meghosszabbította az országos hőségriasztást az országos tisztifőorvos, az egészségügyi államtitkárság közleményben figyelmeztet az extrém meleg veszélyeire.
Az Egyesült Királyságból hozták vissza a 41 éves gyanúsítottat, aki a rendőrség szerint három éven keresztül kényszerítette vérfertőző viszonyra lányát.
Néhány tucatnyian azok közül, akiket még nem telepített ki a bangkoki városvezetés a folyóparti cölöpházából, eladható tárgyak és színesfém után kutatnak az erősen szennyezett Csaophraja folyó medrében.
Szombatra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a kánikula miatt, 34 fokot is mérhetünk.
A 3-as metró felújított, orosz kocsijaiban a levegő bőven 30 fok felett van, a ventilátorok csak keverik a forró levegőt. A teljes felújítás után állítólag kevesebb hőt termelnek majd, és az alagútba is több friss levegő jut.
Bőcs István utoljára öt napja látták, a rendőrség is keresi: az eltűnés részleteiről szóló információk azonban jócskán ellentmondásosak.
Egy másik ember eszméletét vesztette.
A 19-szeres magyar bajnok síző hetvenkilenc éves korában halt meg.
Eric Torell kórházba került, de életét már nem tudták megmenteni. Mint kiderült, nem tudott szóban kommunikálni, valószínűleg nem értette a rendőrök felszólítását.