A túsz szülei Benjamin Netanjahunak is üzentek.
A szervezők célja, hogy minden versenyszámot Olaszországban rendezzenek meg.
Nem szokványos beszédet tartott a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon az énekesnő.
Megszólalt a miniszter a kutyapárti akcióról.
Ez azért némi extra kiadással jár, mivel kezelési költséget számolnak fel.
A hatalmas kékúszójú tonhal összesen 276 kilogrammot nyomott.
A Perry névre hallgató szamár fizetést is kapott a modellmunkáért.
Támogatói azt remélik, ő lesz Trump szövetségese és európai tárgyalópartnere.
Annalena Baerbock szerint ez várható volt.
A ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt.
Beszólt a demokratáknak is.
A tulajdonosok megelégelték a napi több száz bámészkodót.
Eközben Németországban késések vannak több repülőtéren is.
Adataik szerint „tömegesen jelentkeztek a fiatalok a pedagógusképzési szakokra, ez lett az ország második legnépszerűbb képzési területe”.
Nagy rangadó Barcelonában, Hanga Ádám egykori klubja ellen bizonyíthat.
A hegyimentőknek ez volt az év első bevetése.
Európai kupaszereplő csapatnál is szóba került Tamás Márk.
A kutya addig ugrált a gazdáin, amíg azok fel nem ébredtek.
Budapesten 191 rendelőben nincs orvos.
Helyi idő szerint dél környékén újabb frissítés várható.