Добавить новость
World News in Hungarian


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Eljött a joghorror kora, Orbán Viktor és társai azt hiszik, törvényen felül állnak, mert megválasztották őket

A nem létező Tisza-csomagról szóló bírósági ítéletek a Fidesz egyik legfontosabb kampányüzenetét ássák alá, így nem véletlen (de nem is elfogadható), hogy a kormánypárt egyre élesebben nyilatkozik a független bíróságokról, nyíltan pártossággal vádolva a törvényesség őreit. A Bors különszámának betiltásakor Lázár János egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak”. A hatalmi ágak (demokratikus alapvetésnek számító) szétválasztásából csúfot űző Fidesz egyre világosabban száll szembe a jogállamiság intézményeivel, a bíróságokat politizáló hatalmi ágként láttatva. A héten a közrádióban műsort vezető ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász és vendége értetlenkedett azon, hogy Trump (és Le Pen, Salvini másként) mint patrióta politikusok sorra bírósági ítéletekkel néznek szembe, ami szerintük skandalum, hiszen demokratikusan választották meg őket. E szerint: az amerikai elnök lényegében bármit megtehet, hiszen választói többség áll mögötte. A dermesztő érvelés zöld utat ad minden hatalomittasságnak: Trump „naggyá” teheti Amerikát bármekkora földdarab (és intézményrendszer) elfoglalásával. Orbán idült illiberalizmusának határaiba még belegondolni is joghorror.

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus