„Észak-Karolina pecsétnyomóján a Szabadságot és a Bőséget látjuk, latin mottója pedig egy szép klasszikus idézet: esse quam videri, inkább lenni, mint látszani. A mottónak két lehetséges forrása is van. Cicero De amicitia című értekezésében ezt írja: virtute enim ipsa non tam multi praediti esse quam videri volunt, nem sokan vannak, akik inkább akarnak erényesek lenni, mint annak látszani. Néhány évvel később, Sallustius a Bellum Catilinae című munkájában ezt mondja ifjabb Catoról: esse quam videri bonus malebat, inkább akart jó lenni, mint annak látszani”. (Köszönet Ledán M. Istvánnak az idézetekért.) Csodálkoznánk, ha a kormányfő nem ismerné ezt a latin mondást, amit nem először, s gyanítom, nem is utoljára idézünk itt. Már csak azért is, mert korunkra jellemző, hogy többet mutat, mint amennyit ér önmagában. A látszatkeltés korszakában élünk, ezért is elgondolkodtató ez a jelszó.