Bögözi Győző 89 éves békásmegyeri kisnyugdíjas alighanem nagyon szeretett élni. Még most is nagyon szeretne, de ez már egyre nehezebben megy neki. Azért próbálkozik, viszik előre az életigenlő energiái, amelyekkel hevesen vívódnak a drámai epizódok. Nagy szeme játékosan mosolyog a szemüvege mögött, történetét gyakorta szövi dialógusokba. Színi önképzőkörben játszott, imádott szerepelni. A lámpaláz messziről elkerüli. Megszemélyesít, anekdotázik, hatásszünetet tart. Jót derül a poénon, amikor előadja, hogy erősen mélynövésű edzőként harminckét évet húzott le a röplabdaszcénában. Sok időbe telik, mire árny vetül beszélgetésünk nyolcadik emeleti derűjére: hátralék, végrehajtás, betegségek. Karsai Dániel haláltusájáról és az életvégi döntés szabadságáról vesz elő újságkivágásokat. Megrémiszt, de úgy érzem: Bögözi Győzőt nemcsak a neve kötelezi a küzdelemre.
