Nagyon különös volt ez a nap. Otthon hagytam a telefonomat. Az irodában vettem észre, amikor szólni akartam neked, hogy megérkeztem. Leizzadtam, hevesebben kezdett verni a szívem, igencsak megijedtem. Mi lesz most velem? – gondoltam. Meg kellett ennem egy szelet csokit a fiókomból, hogy megnyugodjak. Ezen még jobban felhúztam magam, már két hete nem ettem csokit.
Leültem a gép mellé, hogy megnézzem az e-maileket. Akkor jött át Enikő a szomszéd irodából zaklatottan, hogy miért nem válaszolok az üzenetére. Elmentünk a teakonyhára kávézni, mint minden reggel. Tanácstalanul néztem az embereket, mindenki a telefonját nyomkodta, nem tudtam szólni senkihez. Álltam egyik lábamról a másikra, köszörültem a torkom. Aztán Enikő észrevette, hogy csak úgy nézek bambán, és mutatott a telefonján egy videót.
Tíz óra körül jött egy pasi, mint kiderült, az igazgatóhelyettes volt az. Kicsit mérges volt, hogy már háromszor keresett a francia projekt miatt, de nem vettem fel a telefont. El is felejtettem, hogy holnap van a határidő, a telefonon volt beállítva a figyelmeztetés.
Egész jól haladtam a projekttel, ebédelni is elfelejtettem volna, ha nem jön Terike néni a gazdasági irodáról. Nagyon megöregedett, amióta nem láttam, mondta is, hogy nincs túl jól. Együtt mentünk el ebédelni, mint régen. Hozzánk csapódott Kati is, egész jól elbeszélgettünk.
Nem tudtam senkinek sem írni, mert az irodai gépen le vannak tiltva a közösségi oldalak. Úgy éreztem magam egész nap, mintha egy akváriumban lennék. A kedvenc játékommal sem tudtam játszani. Le kellett mennem egy chipsért. A mobilon van a lépésszámláló, az is hiányzott. Nem is volt kedvem lépcsőzni, lifttel mentem vissza a büféből.
Délután már alig kaptam levegőt. Elhúztam a szalagfüggönyt, és kinéztem az ablakon. Képzeld, építenek egy társasházat a szomszéd telekre, nem is vettem észre eddig. Legalább már tudom, hogy mi ez a tompa morajlás folyamatosan.
Zita is átjött, hogy küldjek át neki valami táblázatot, amire tizenkét perce vár. Teljesen idegbeteg volt. Mondtam neki, hogy otthon maradt a telefonom, mire elsírta magát. Ott bőgött nekem negyedórát.
Lekéstem az értekezletet, mert nem láttam meg időben a körlevelet. A főnök nagyon kiabált velem, mert a laptopon nagy sokára tudtam bejelentkezni a nemzetközi konferenciabeszélgetésbe. Le kellett töltenem először arra is az applikációt, eltelt vele az idő. Hiába mondtam neki, nem is akarta érteni.
Elhúzódott a megbeszélés, és még a projektanyagot is össze kellett rakni. A telefonomban vannak lementve a képek, így este még azt is hozzá kell tennem. Akartalak hívni az esti mozi miatt is, de nem tudtalak. Nagyon hiányzott a hangod. Zenét sem tudtam hallgatni munka közben, szinte egész nap csak dolgoztam. Zsongott a fejem, mire végeztem mindennel.
Mikor kijöttem az irodából, teljesen meglepődtem, hogy esik az eső. Reggel néztem az időjárást még otthon, még szó sem volt esőről. Csalódott voltam miatta, el is áztam a villamosig, még szólni sem tudtam, hogy gyere el értem. A villamoson találkoztam egy régi osztálytársammal, megörültem neki. Kérdezte a telefonszámomat, de nem tudtam. Mondtam, hogy majd bejelölöm, de nem emlékszem a férjezett nevére. Remélem, ő megtalál engem.
Bementem a drogériába, de nem tudtam, milyen sampont akartam venni, mert a telefonomban volt a fényképe. Vettem valamit találomra. Még jó, hogy volt nálam kápé, így ki tudtam fizetni. A kuponok is a telefonomon voltak elmentve, na mindegy.
Amikor hazaértem, megtaláltam a telómat a fürdőszobában – 56 üzenet és 22 nem fogadott hívás volt rajta, ebből 13 anyámtól. Gyorsan visszahívtam, ne aggódjon szegény. Aztán láttam, hogy írtál, hogy nem vettél jegyet a moziba. Még szerencse, mert úgysem értem volna oda. Nem is akartam igazán megnézni azt a filmet, csak miattad mentem volna el.
Tényleg letiltottál, mire hazaértem? Nem azért nem vettem fel, mert nem vagy fontos, hanem csak egyszerűen itthon maradt a mobilom!
