A kokain
A világon az egyik legismertebb, legelterjedtebb drog a marihuána mellett a kokain. Magát a kokacserjét évezredek óta termesztik az Andok vidékein, levelüket pedig régóta rágcsálják a dél-amerikai indiánok élénkítő szerként, gyógyászati céllal, illetve vallási rituálék alkalmából.
A kokacserje levelében ugyanis 0,25-2,5 százalék alkaloid található, ezen kívül olyan értékes vitaminokat is tartalmaz, mint a C-vitamin. Latin-Amerika spanyol gyarmatosításának kezdetén a spanyol konkvisztádorok az ördög művének tartották a kokacserjét és levelének hatását, ezért minden eszközzel a kiirtására törekedtek. Később azonban rájöttek, hogy fogyasztása ellenállóbbá teszi az ültetvényeken és a bányákban dolgoztatott indiánokat. A spanyolok tehát egy idő után nem, hogy nem tiltották, hanem egyenesen ösztönözték a kokacserje leveleinek a fogyasztását. Maga a kokain csak később vált ismertté szélesebb körben, amikor Albert Niemann német tudós 1859-ben sikeresen kivonta a kokacserje leveléből. Innentől számítjuk a kokain világhódító útjának kezdetét. Rövid idő alatt igen népszerű lett gyógyszerek és más készítmények formájában elsősorban Észak-Amerikában és Európában. Használata többféle lehet, a leggyakoribb a fehér por felszippantása és a vénásan való bejuttatás a szervezetbe. Hatásai között a fokozott teljesítőképességet, az eufóriát, az éhség, a szomjúságérzet és a fáradtság csökkenését lehet említeni. Nagy veszélye, hogy a fogyasztókban függőség alakulhat ki a szer hatására.
Világhódító úton
A XIX. század és a XX. század fordulóján a kokacserje termesztése, a kokain előállítása és fogyasztása a világ legtöbb országában törvényesnek számított, sőt egyre elterjedtebbé váltak a kokain tartalmú üdítőitalok és cigaretták is. Egy termék azonban különösen hozzájárult a kokain tartalmú készítmények elterjedéséhez. Angelo Mariani 1883-ban kifejlesztett egy kokain tartalmú bort, amit Vin Marianinak nevezett el, a termék népszerűsítése céljából pedig kóstolót küldött a világ legjelentősebb politikusainak és orvosi szaktekintélyeinek. Számos pozitív visszajelzés érkezett vissza a készítőhöz, XIII. Leó pápa pedig még áldását is adta az üdítőitalra.
Hamarosan olyan hírességek mindennapi életének a részévé vált a Vin Mariani mint Viktória királynő, William McKinley amerikai elnök, Jules Verne vagy Alexander Dumas. Fontos tisztázni, hogy annak, aki nem vitte túlzásba a kokaintartalmú üdítőital fogyasztását annál semmiféle negatív hatás nem jelentkezett és függőség sem alakult ki.
A betiltás
A kokain betiltását elsősorban nem egészségügyi és tudományos tények indokolták, hanem politikai elhatározások. A 19. század végén, a 20. század elején mind Európában mind Észak-Amerikában felerősödtek a „józansági mozgalmak”, melyek az alkohol és a drog betiltását akarták kikényszeríteni a kormányoktól. 1914-ben az USA a Harrison-törvénnyel betiltotta a kokain országos szintű fogyasztását, kis idővel később pedig Európa is követte ezt a példát. Amerika ezzel azonban nem elégedett meg, diplomáciai kampány révén akarta elérni, hogy az egész világon tiltott legyen a drog termelése, készítése, fogyasztása. 1945 után az erőfeszítéseket siker koronázta, az ENSZ Egységes Kábítószer-Konvenció (1961) betiltotta világszerte a drog fogyasztását és terjesztését is. A kábítószer főleg a kokainkereskedelem szűk két évtizedre visszaesett. Az 1980-as évektől azonban sohasem látott méreteket öltött, és megjelentek az olyan alternatív helyettesítők is, mint a heroin, a methamphetamin vagy a marihuána. Az egész világ, különösen az Amerikai Egyesült Államok egyre szigorúbb fellépésekkel igyekezett ezt a jelenséget megállítani és felszámolni.
Kolumbiai körkép
Latin-Amerika, kiemelten Dél-Amerika ma is a világ egyik legjelentősebb kokaintermesztő térségének és elosztójának számít. Ez nem meglepő, hiszen a kokacserje elsősorban olyan trópusi területeken számít őshonosnak, mint Dél-Amerika vagy DélKelet-Ázsia. A drog termelésében és előállításában élen jár Peru és Bolívia, mégis Kolumbiában a legrosszabb a helyzet.
Különböző becslések szerint az ország vezető kokain-előállító, de jelentősen nőtt a megtermelt és előállított mennyiség ópiumból, marihuánából, methamphetaminből és heroinból az elmúlt évtizedekben. A gerillák által uralt területeken élő földműveseket sokszor az irreguláris fegyveres csoportok kényszerítik arra, hogy olyan növényeket termeljenek, amelyekből drogot lehet előállítani, főként kokaint. Emellett viszont sokan önként választják például a kokacserje termesztését, amely magas haszonrátájával vonzó lehet azokban a régiókban, ahol egyébként kevés a munka- és megélhetési lehetőség, és más termények nem biztosítanak ekkora jövedelemforrást. A termelők évente 3-4 alkalommal szedik le a kokacserje levelet, majd azonnal megkezdik a szárítást. Ezután a leveleket az adott területen domináns drogkartell által felügyelt laborokba szállítják, ahol elkészítik a különböző kábítószer-készítményeket. A kormányok egy időben vegyszeres irtással védekeztek a drogtermelő körzetekkel szemben, ezzel azonban csak azt érték el, hogy azoknak a gazdáknak is jelentős károkat okoztak, akik nem a kábítószerpiacra termeltek. Az aktuális kormányok mindig is keményen felléptek a kábítószer-termelés és kereskedelem ellen, harcoltak a drogbárok és drogkartellek ellen, de nem könnyű jelentős áttörést elérni ebben a küzdelemben.
A dél-amerikai kábítószerpiac az 1970-es években lendült fel, melynek több oka is volt. Az USA-ban és Európában minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a drog kereskedelme és fogyasztása. Kolumbia ekkor vált a világ egyik vezető drogelőállító országává. A dél-amerikai kábítószer fő felvevő piaca tehát az USA volt. Ezért az Egyesült Államok számos intézkedéssel próbálta visszaszorítani a drogkereskedelmet és termelést. Több kolumbiai üzletember, vállalat ellen vezetett be gazdasági szankciókat, beutazási tilalmat, melyek feltételezetten kapcsolatban álltak a kartellekkel. Ezen kívül Washington pénzügyi és katonai segítséget is nyújtott, és nyújt jelenleg is Bogotának a kábítószer-kereskedelem és előállítás elleni harcban. 1997-ben a kolumbiai törvényhozás beiktatta a drogkereskedők kiadatásáról szóló törvényt, ennek értelmében külföldi országoknak is ki lehet adni a bűnösöket. Ennek azért van jelentősége, mert Észak-Amerikában vagy Európában sokkal szigorúbban büntetik a drogkereskedelmet valamint a korrupció alacsonyabb szintje miatt a börtönbüntetést is nehezebb elkerülni. Nagy mérföldkőnek számít a kábítószerüzlet elleni harcban, hogy 1999-től az Egyesült Államok és Kolumbia között létrejött megállapodás, a „Kolumbia Terv” alapján Kolumbia effektív fegyveres és pénzügyi segítséget kapott az amerikaiaktól, illetve hogy az USA-val közösen intenzív katonai offenzívát indított a 2000-es évek elején, mely az irreguláris fegyveres csoportok és drogkereskedelem leküzdését célozta meg.
Az intézkedéseknek köszönhetően a kolumbiai kábítószer-előállítás visszaesett, míg ennek hatására a bolíviai, a perui és a mexikói termelés emelkedett az elmúlt években. A probléma tehát nincs megoldva, a Kolumbiából kiszorított termelők és előállítók más országokba helyezték át tevékenységüket.
Cikkünk még nem ért véget, kérjük lapozzon a folytatásért!
Drogkartellek és gerillacsoportok országa
Kolumbiára jellemző, hogy az ország területének egyes részein nem az aktuális kormány gyakorolja a hatalmat, nem az ő törvényei a mértékadóak, hanem a drogkartellek, a gerillák, félkatonai szervezetek, illetve más szervezett bűnözői csoportok befolyása érvényesül, ők tartják ellenőrzésük alatt a területet.
Gerillacsoportok
Kolumbiában mindennaposnak számítanak a különböző gerillacsoportok összecsapásai, jelenleg is Dél-Amerika egyik leginstabilabb országa politikai szempontból, az egy főre jutó gyilkosságok tekintetében pedig világelső. A civilek elleni fegyveres támadások és az emberrablások itt az élet természetes részeinek számítanak. Ahhoz hogy ennek okait megértsük, vissza kell tekintenünk az 1950-es évek végéig az 1960-as évek elejéig. Ebben az időszakban jelentek meg a különböző kommunista szerveződések, mozgalmak az országban, melyeket a jobboldali és liberális kormányok rendre kiszorítottak a kolumbiai politikai életből. Az 1970-es évekre számos baloldali felkelő csoport (gerillák) szerveződésével fegyveres konfliktusok bontakoztak ki a különböző érdekcsoportok között, melyek a mai napig is tartanak. A legjelentősebb baloldali gerillacsoport a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) mellett érdemes megemlíteni a másik jelenleg is aktív felkelőmozgalmat, az ELN-t (Nemzeti Felszabadító Hadsereg).
Követeléseik a mindenkori kormány felé, hogy igazságosabb legyen az adórendszer és a szociális ellátáshoz való hozzáférhetőség, valamint kezdődjön földosztás a szegény parasztok javára. Emellett követelik az ország nyersanyagkészleteinek államosítását is. Fontos kiemelni, hogy jelentős bevételhez jutnak – többek között - az emberrablásokból, a drogtermelő körzetek védelméből vagy az illegális bányászatból, ezért is tudtak fennmaradni hosszú évtizedeken át. Ennek ellenére egyre nagyobb rajtuk a katonai nyomás a hadsereg immáron másfél évtizede tartó intenzív offenzívájának köszönhetően. Ennek során a felkelők több fontos vezetője vesztette életét, a kormány jelentős területeket szerzett vissza és fontos gerillabázisokat semmisített meg, vagyis komoly csapásokat mért a felkelőkre.
A baloldali gerilla mozgalmak ellen lépnek fel a jobboldali félkatonai szervezetek. Ezek a jobboldali alakulatok a gerillák elleni fegyveres önvédelmi szervezetekként jöttek létre. Kezdetben a kormányok támogatását is bírták, a hadsereg is segítette a civilek felfegyverzését, illetve a drogkartelleknek is szüksége volt saját fegyveres erőre, mely védelmet biztosít a gerillákkal szemben, tehát ők is hozzájárultak a félkatonai szervezetek létrejöttéhez. Az első jobboldali „halálbrigád” is egy, a vagyonos medellíni drogkereskedők által létrehozott szervezet volt: a MAS (Halál az Emberrablókra). A legismertebb és legerősebb félkatonai csoporttá az AUC (Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Csoportok) ernyőszervezete nőtte ki magát az 1990-es évek végére. Jelentős bevételhez jutottak ezek a szervezetek is az emberrablásokból, a zsarolásokból és a drogkereskedelemből. Az AUC 2003-ban bejelentette a tevékenysége felfüggesztését, leszerelték, vezetőit részben kiadták az Egyesült Államoknak, részben a hazai bíróság előtt vonják felelősségre őket. Sajnálatos azonban, hogy vannak olyan volt AUC-tagok, akik nem tették le a fegyvert, és a szervezet megszűnését követően újra bűnözői tevékenységbe kezdtek. Egyes feltételezések szerint az elégtelenül lefegyverzett félkatonai szervezet újraéledései lehetnek a BACRIM-ek (felkelő bűnözői csoportok).
Drogkartellek
A gerillacsoportok mellett leginkább a drogkartellek veszélyeztetik Kolumbia stabilitását. Elsődleges pénzforrásaik a különböző kábítószerek és azok származékainak előállításából, csempészéséből valamint az emberrablásokból származnak. Kolumbia esetében sokáig megállapítható volt, hogy ahány nagyváros, annyi drogkartell. Az elmúlt évtizedekben a kormányoknak sikerült felszámolniuk a legnagyobb drogkartelleket, vezetőiket letartoztatták vagy megölték. Helyüket azonban átvették a kisebb csoportok, akik ugyan kisebb kereskedelmet tudnak folytatni, ennek ellenére így is jelentős károkat okoznak az országnak.
A helyzet viszont változatlan Kolumbiában, abban a tekintetben, hogy még mindig számos politikus, bíró, rendőrségi vezető van a kartellek zsebében. Tehát hiába számolták, illetve számolják fel a drogkartelleket és likvidálják a drogbárókat, helyükre mindig újak lépnek. Az ország vezetői tehát egyelőre csak ideiglenesen tudják kezelni a problémát, de a teljes körű megoldás még várat magára. Nagyban megnehezíti a küzdelmet a gerillacsoportok és a drogkartellek összefonódása, esetleges együttműködése a kormány ellen.
A kiegyezés elkezdődött
Néhány hete jelentette be a kolumbiai kormány és a legnagyobb gerillaszervezet (FARC), hogy megállapodtak a több mint fél évszázada tartó polgárháború áldozatainak kárpótlásáról, a jogsértések felderítéséről és a bűnösök felelősségre vonásáról. Juan Manuel Santos kolumbiai elnök és Rodrigo Londoño Echeverrive gerillavezér féléves határidőn belül tervezik végleg lezárni Dél-Amerika utolsó gerillaháborúját.
A megállapodás értelmében a bűnösségüket elismerő gerillákat maximum 8 év kényszermunkára vagy pedig rövid idejű börtönbüntetésre ítélhetik, ezen kívül a megállapodást követő 60 napon belül leteszik a fegyvert is. A békemegállapodás után a még mindig a FARC fennhatósága alatt lévő területeket újra a kormányerők ellenőrizhetnék. Korábban már sikerült megállapodni a két félnek a földreformról, a gerillák politikai szerepvállalásáról és a kábítószer-kereskedelem betiltásáról a több mint három éve tartó tárgyalások során. Amennyiben sikeres lesz a kiegyezés, az is elképzelhető, hogy az utolsó, még jelentősebb harcoló gerillaszervezet, az ELN is tárgyalóasztalhoz ül és békét köt a kormánnyal.
Kolumbia a több évtizedes polgárháború után megpróbál békét teremteni, kiegyezni a gerillacsoportokkal és felszámolni a drogkartelleket. A gerillákkal való béke a drogkereskedelemre is hatással lesz, ugyanis a gerillák ígéretet tettek arra, hogy felhagynak az illegális kábítószer-kereskedelemmel. Ez azonban felveti a kérdést, hogy ez valóban gyökeres pozitív fordulatot jelent majd a drogkereskedelem visszaszorításában, vagy újabb illegális csoportok emelkednek fel, hogy kitöltsék a gerillák által hátrahagyott vákuumot.
