Megszoktam: minden könyves nagy rendezvény után tucatnyi új könyv tornyosul a dolgozóasztalomon. Mihez kezdjek velük? A kisbetűs nyomtatványokat elolvasni előrehaladott makuladegenerációmmal még nagyítóval is csak nehezen tudom.
Válogatok hát. Kiszedegetem a jóbarátok írásait. A legfontosabbakat. Írni róluk még így is csak nehezen tudok. Bevalljam? Félek, hogy kiesek irodalmunk vérkeringéséből. Magamra maradok, mint a hozzám hasonló öregek.
Beleolvasok a kötetekbe, elraktározom őket, örülök nekik. Az asztalomon pedig egyre kevesebb marad. Sinkovits Péter, a zentai jóbarát, valamint a terézvárosi Brém-Nagy Ferenc első kötete. Orbán János Dénes prózája, Várady Szabolcs fordításra váró versei.
Végül néhány kihagyhatatlan: Shrek Tímea rövid-prózája, amiből itt, a szemünk láttára válik novellafüzér, majd talán – esetleg már jövőre – nagyregény. Csender Levente megdöbbentő mesekönyve felrúgja a műfaj összes képzelt szabályait.
Van itt aztán, amit félretolni lehetetlen. A lírikus Máté Imréről, 1956-os menekülttársamról Zsebők Csaba, egy fiatal történész írt két szakmabeli segítségével emlékkötetet. Érdekes kísérlet, még ha nehéz is egyetérteni vele. Mert hát, mit is állít a történész trió? Nem kevesebbet, mint hogy a Forradalmat mások mellett „a vidéki diákok Kolhoz-köre” készítette elő. A Petőfi-kör vagy a szegedi egyetemisták csak mellékesen kerülnek említésre. Az én szemtanú tapasztalatom szerint éppen ellenkezőleg, a kiváltságosok pesti egyetemeken tanuló fiai voltak a leghangosabb lázadozók. Vidéki diákok? Nem találkoztam velük.
Másrészt a forradalmakat nem szokás – mint disznóölést – „előkészíteni”. Azok csak hirtelen, váratlanul kitörnek. Egy-egy főpróba adódik legfeljebb, mint az 1954-es futballtüntetés vagy egy felkeléshez közelebbi esemény, az október 6-i Rajk-temetés. Szervezett vidéki fiatalok tudtommal egyik eseménynél sincsenek.
És hát, mintha mindez az emberarcú szocializmusból valami zavaros jobboldal felé sodorná 56-ot…
Barátomról, Máté Imréről a kis kötetben kevés szó esik. Imre saját elbeszélése szerint Budapesten fegyverrel harcolt, majd Münchenben francia borokkal kereskedett. Jó költő és nagy mesemondó volt. Szeretetreméltó, festői figura. 1956-os szereplését harmincéves emigrációja alatt írta meg.
Végül itt van előttem – már egy éve várja, hogy elolvassam – Száraz Miklós György Székelyek című kötete. „Történelemről és hagyományról” – közli az alcím. Szépirodalmi igénnyel, tehetem hozzá. Két és félszáz oldalnyi izgalmas, jó irodalom.
Ennyi. Mintegy húsz kötet a 2019-es könyvfesztivál terméséből. „Csak” válogatás, tehát igazságtalan. Időközben megváltozott, alkalmi helyszínen, a Duna-korzón lement az idei évi Ünnepi Könyvhét. Azután is sok újabb kaland, sok újabb izgalom vár rám. (Szép Szó)
