A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két kattintás, és Szabolcs már olvassa is egymás után a kiválasztott cikkeket. Egy listán pontosan jelezzük a hangfájlban szereplő anyagok címét és kezdési idejét.
Első pont: aki ül, kapaszkodjon meg valami bivalyerős fotelkarfában, tölgyet vagy diót javaslunk (csapolva, nem csavarozva), az éger és a fenyő a könnyed skandináv demokráciák luxusa. Aki viszont áll, az választhat: erre a kis időre már nem ül le, és választ egy országot, ahol nem birkavesével igyekeznek megelőzni a földrengést, vagy mégis leül, és akkor viszont egyrészt magára vessen, másrészt számára is életbe lép az 1. pont.
Valójában ma, az Európai Unió csúcstalálkozóján, papíron december 31-én ér véget a soros magyar uniós elnökség. Június végén európai parlamenti képviselők aláírást gyűjtöttek azért, hogy vegyék el az elnökséget Magyarországtól. Nem jártak sikerrel, de sok értelme nem is lett volna ennek. Nem csak a magyar elnökség hibája, hogy ebben a fél évben alig haladt előre az EU a fontos kérdésekben. Az EP választás után hatalmi vákuum nem keletkezett, hiszen Ursula von der Leyent meggyőző többséggel újraválasztották bizottsági elnöknek. Читать дальше...
A közelmúltbeli romániai elnökválasztás története messze túlmutat annak helyi jelentőségén. Nem túlzás azt állítani, hogy alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit a világ józanabb része egy demokratikus választásról eddig gondolt.
Ma sokkal rosszabbul élünk, mint négy éve, hogy a Fidesz egykori - 2006-os, akkor hamis, ma pontos - szlogenjét idézzük.Mielőtt azonban ennek az okait feltárnánk, érdemes egy önkritikus kitérőt tenni.
Ha kormányt vált Magyar Péter, akkor sem fogják az Egyenes Beszédből a szakértői kispadot hirtelen becserélni a minisztériumokba.
Karácsony Gergely osztrák mintára elkobozná a notórius gyorshajtóktól a járművüket.
A magyar soros elnökség is téma lesz a tagállamok állam- és kormányfőinek idei utolsó találkozóján.
Csaknem hét éve annak, hogy aktivisták az ellenzékkel szemben kiszabott, önkényesnek tartott ÁSZ-büntetések ellen tiltakoztak.
Életveszélyesen megfenyegettek egy védőoltásokat ajánló zuglói háziorvost. Az eset sajnos nem egyedi.
A 793 gyermekotthoni csoport bő 10 százalékát összevonták vagy bezárták.
Vannak olyan szolgáltatások, amelyek által az ügyfelek személyre szabott figyelmet és szakértelmet kaphatnak pénzügyeikben. Vasas Norberttel, a CIB Bank Prémium és Privát Banki Szegmens Menedzsment vezetőjével beszélgettünk a prémium banki szolgáltatások jellegzetességeiről.
Ez ugyanis nem terjed ki a folyamatban lévő beruházásokra, sőt, a kiadott határozat külön megemlíti a paksi bővítést.