Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
Igor Kirillov altábornaggyal egy elektromos robogóba rejtett pokolgép végzett.
A szabályszegőket akár 240 eurós bírság is fenyegeti.
Korábban élesen kritizálta Orbán Viktort.
A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két kattintás, és Szabolcs már olvassa is egymás után a kiválasztott cikkeket. Egy listán pontosan jelezzük a hangfájlban szereplő anyagok címét és kezdési idejét.
Jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akarat – ez a karatéka, vagyis a karatézó sportoló szellemiségének lényege. Ha nem olvasnám, akkor is ezek a szavak jutnának eszembe, amikor a tizenhét éves Fodor Amira sokszoros magyar bajnok eddigi sportmúltját tanulmányozom. Az UTE színeiben versenyző, okos, tanulni szerető, modelleket lepipálóan szép lányt az öccsét edzésre kísérve babonázta meg ez a sportág és kezdett nyolcévesen karatézni. Tízévesen szerezte meg első magyar bajnoki címét, utána pedig minden versenyen, amin elindult, éremszerző volt.
Az adventi időszakban a nemzetközi kötöttpulóver-ágazat is fellélegezhet, és elengedheti a divat amúgy szigorú, már-már fojtogató elvárásait. Előkerülhetnek a szekrények mélyén tárolt, év közben ritkán használt színek, a tűzpiros és a fűzöld, az óarany és a hófehér, és a boldog tervezők leporolhatják a csillag-, rénszarvas- és hópihemintákat is.
Magyarország ezt is megcsinálta!, mondta péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök Románia és Bulgária teljes jogú Schengen-taggá válása kapcsán. Úgy fogalmazott, jelentős európai országok blokkolták ennek a két országnak a csatlakozását, és ennek az akadálynak az elhárítása „nem volt kis diplomáciai bravúr”, hiszen „egy olyan ügyről beszélünk, amely több mint egy évtizede halódik”. Való igaz, 2010 második felétől, az első magyar uniós soros elnökség óta húzódik ez az ügy, a 2007-től... Читать дальше...
Rendre szigorítják a gyorshajtók büntetését, mégsem igazán csökken a számuk. Ami nem olyan nagy csoda, mert a pénzbírságot ugyan szorgosan emelgetik (legutóbb augusztusban), de a jogosítvány még az egészen durva szabályszegések esetén is csak nagyon ritkán ugrik. A lebukott száguldozó kicsengeti a büntetést – ami 50 ezerről indulva akár 468 ezer forint is lehet –, megkapja a néhány büntetőpontját, másnap pedig újra potenciális gyilkosként csinál az utakon, amit akar.
Beugró
Talán még korai, de kezd összeállni a fejekben a mérleg, hogy mit hagy maga után a rezsim, ha egyszer lelép(tetik) a színről. Hirtelenjében egyetlen olyan terület sem jutott az eszünkbe, amelyet, mint a 15 évük társadalmi-gazdasági-kulturális lenyomatát, büszkén kitehetnének a kirakatba, de amit a Balatonnal műveltek, az még ebből a gyászos mezőnyből is lefelé lóg ki.
Amerikai történelmet és alkotmányjogot tanítok. Az utóbbi tantárgy keretében oktatjuk a demokrácia alapelveit. Ezek egyike a jogegyenlőség. Számos példát lehet felsorolni, amikor magas tisztségeket betöltő politikusokra és dúsgazdag üzletemberekre az igazságszolgáltatás a törvény szigorával sújtott le. Nem tudtak segíteni a méregdrága ügyvédek, és az USA-ban olyan fontos szerepet betöltő média “megdolgozása” sem bizonyult elegendőnek.
Még szerencse, hogy Magyarországon sokkal inkább a Jézuska felel az ajándékosztásért.
A miniszter A magyar építészet napjának díjátadóján beszélt.
Az NSO Group nem erősítette meg, hogy Szerbia az ügyfél.
Az erőviszonyok átalakulása miatt megváltozott a Fidesz hozzáállása a parlamenti ellenzéki pártokkal kapcsolatban.
Egy kivétel értelmében a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft további hat hónapig exportálhatja Csehországba az orosz olajból származó termékeket, pedig a csehek nem is igényelték a hosszabbítást.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Nemrégiben megkérdeztük olvasóinkat a munkahelyi stressz, illetve a munka-magánélet egyensúlyáról. Az eredmények mellett ezúttal tippeket is hoztunk arra, hogyan lehet megszabni a munkahelyi határokat, hogy ne égjünk ki, és kiegyensúlyozottan és motiváltan tudjuk végezni a feladatainkat.
A korábbi államtitkár és Fidesz által is támogatott főpolgármester-jelölt elég keményen beolvasott a miniszterelnöknek.