Kóbor Léna elmondta, nincs olyan nap, amikor ne gondolna az édesapjára.
Egy férfi tavaly decemberben egy lőfegyvernek látszó tárgyat fogott az eladóra, majd kipakoltatta a kassza tartalmát. Kapucnis pulóvert és világosbarna sapkát viselt, az arcát orvosi maszkkal takarta el.
A Nagy Ő korábbi szereplője nemrég a rendőrség körözési listájára is felkerült.
Ennek érdekében kidolgozták a 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet.
A 47 kilométeres szakasz átszámítva 244 milliárd forintba kerül.
Ügyvédje, a korábbi ügyész közölte, Jun Szogjol világossá fogja tenni álláspontját, amikor nyilvános meghallgatást tartanak az ügyben, és a bíróság előtt is kész megvédeni magát. Eközben letartóztatták a hadsereg vezérkari főnökét.
Mindig is megmondta a frankót a Cigánykirály.
Az 1960. december 17-i tragédia nemcsak a münchenieket és Nyugat-Németországot, hanem az Egyesült Államokat is megrázta, hiszen a szerencsétlenül járt gép utasai egytől egyik amerikai egyetemisták voltak.
Az eur�pai aut�gy�rt�k emelni k�sz�lnek a bels��g�s� motoros aut�k �r�t, hogy az elektromos aut�kkal szembeni �rel�ny felsz�mol�s�val a janu�rban �letbe l�p� �j emisszi�s el��r�soknak megfelel�en n�ve [...]
Nem mindenről számolt be a vádalkut kötő pályázatíró.
Több jogsértést is elkövetett a táplálékkiegészítőket forgalmazó cég a kereskedelmi tevékenységei során – ezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Bár tízből kilenc doboz gyógyszert exportálnak, a hazai ellátásbiztonság továbbra is prioritást élvez.
Nagy István szerint a Tisza Párt vezetőjének fogalma nincs a vidék állapotáról.
A költségvetés kapcsán pedig meglátjuk, hogy a közgyűlés mire jut szerdán - tette hozzá a főispán.
Nagyon fontos, hogy a sz�ls�s�gess�gnek, Oroszorsz�gnak �s Ir�nnak sem szabad helyet biztos�tani Sz�ria j�v�j�ben - jelentette ki Kaja Kallas k�l- �s biztons�gpolitik��rt felel�s f�k�pvisel� h�tf�n Br [...]
Az Internazionale ezzel megőrizte idegenbeli veretlenségét.
Jogértelmezése szerint nem működik törvényesen a főváros.
Oscar-díjas filmrendező vállalta el.
A Mol vezérigazgatója tavaly novemberben lekerült az Interpol körözési listájáról, de az EU-ban tovább sem utazhat.
A Csongr�d-Csan�d V�rmegyei Rend�r-f�kapit�nys�g B�n�gyi Oszt�lya nyomoz�st folytat rabl�s b�ntett�nek gyan�ja miatt ismeretlen tettes ellen. A Csongr�d-Csan�d V�rmegyei Rend�r-f�kapit�nys�g vezet�je [...]
A támadást egy elektromos robogó belsejébe rejtett robbanóeszközzel követték el.