A nyeregbarna színű, kemény marhabőr középső asztaltető betéttel ellátott tárgyalóasztal 2,3 millió forintba került. A toalett szekrény felújítását megoldották 537 ezer forintból.
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.
Hadházy Ákos szerint a külföldi betegnek azt mondták, ha a „VIP ellátást” választja, nem kell várnia 6-8 órát.
A bíróságoktól viszont több mint 40 milliárdot von el a kabinet 2025-ben.
Ötvenöt éves fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy „díszelőadás”, azaz egy nagykoncert keretében 2025. április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ahol egyedi hangszereléssel, az alkalomhoz illő, eddig még sohasem hallott dalokkal és természetesen a nagy Apostol slágerekkel készülnek egy zenei cirkusz keretében.
Simon Petra két díjat is nyerhet, összesen kilenc jelölést kapott a válogatott.
Megnéztük, mit tud a Vivo hazai zászlóshajója, a V40.
Mesterektől tanult, idővel ő is mesterré vált.
Egymást szorítják sarokba a koalíciós tárgyalások során a pártok Ausztriában.
Ukrajna eln�k�nek kommunik�ci�s tan�csad�ja, Dmitro Litvin hat�rozottan c�folta Orb�n Viktor magyar minisztereln�k kijelent�seit, amelyek szerint Ukrajna visszautas�totta volna a „kar�csonyi [...]
Az író első színházi micsodáját láthatjuk.
Az engedélyeztetési kérelem fontos mérföldkő.
A DK a Fővárosi Közgyűlés elé viszi a Mohu új tervét.
„Tudjuk, mi a papírforma, de nem felemelt kézzel megyünk a pályára.”
A férfi azzal az ürüggyel találkozott az asszonnyal, hogy megbeszéljék közös gyermekeik ünnepi programját.
A Blikk telefonon �rte utol Till Tam�s gyilkos�t, F. J�nost, akit t�bben is h�vtak, emiatt csak r�viden v�laszolt a lap k�rd�seire, de a b�ncselekm�ny ok�r�l nem besz�lt. A f�rfi egy budapesti peremke [...]
Rajtol a dartsvilágbajnokság, már a nyitónap látjuk a címvédő Luke Humphriest.
A városvezető bokszolói múlttal rendelkezik, és a Tisza Párt rendezvényén is felszólalt.
De nem a nosztalgia lesz a lényeg.
Ingyenesen nézhető a nagy sikerű hazai mesefilm.
A döntés ellen 8 napig lehet panaszt benyújtani.
Cser-Palkovics András szerint a rádiós megnyilatkozása „bunkóság és arrogancia”.
Nemzetbiztonsági vizsgálat, babaváró hitel, Till Tamás gyilkossági ügye, Magyar Péter személyiségzavara – ilyen volt a Kormányinfó.