A Tisza Párt elnöke kapott egy ígéretet, hogy a kitiltása ellenére kedden meglátogathatja az egyik pécsi gyermekvédelmi intézményt, azonban szerinte az Orbán-kormány ezt is meggátolja
jelzésértékű, hogy már most a régió meghatározó informatikai és távközlési szolgáltatója.
Az utasok nem voltak veszélynek kitéve – szögezte le a MÁV. A Miskolc-Hidasnémeti vonalon akár 60 perccel hosszabb eljutási időre, illetve kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell.
A verekedést állítólag a bíró egyik döntése váltotta ki, a szurkolók ezután rohantak be a játéktérre. A dulakodásokban legalább 56-an meghaltak.
A vasúttársaság közölte, az ágak balesetveszélyesek voltak, a platánfák kivágását az önkormányzat kérte.
A kormány leveszi a díjemelési stopot, a bankok már a tenyerüket dörzsölik.
Az ukrajnai �s a g�zai h�bor�, valamint m�s fegyveres konfliktusok hat�s�ra tavaly jelent�s m�rt�kben emelkedtek a vil�g sz�z legnagyobb fegyvergy�rt� v�llalat�nak elad�si mutat�i – olvashat [...]
A szigetországban folyamatosan nő a medvepopuláció.
A biztosítóberendezésnek hála nem történt tragédia.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője visszalépésről ír a Facebookon.
A közel-keleti országban zajló háború és a helyi keresztény közösségek helyzetéről egyeztettek.
Zurab Dzsaparidzét akkor tartóztatták le, mikor éppen elhagyta a tbiliszi parlament előtt folyó demonstrációt.
Profi sportolók mérték össze a tudásukat amatőrökkel szemben MrBeast új tartalmában.
Márciusig megtartatná az intézkedést az ügyészség.
Harry Houdini magyar származású világhírű illuzionista és bűvész születésének 150. évfordulója alkalmából egyedülálló alkalmi bélyeget bocsátott forgalomba pénteken a Magyar Posta.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a parlamenti képviselőket arra kéri, mondjanak nemet a javaslatra.
„A hullaházban nincs hely, a kórházban holttestek sorakoznak, ameddig a szem ellát.”
Sztr�jkba l�pnek a Volkswagen n�metorsz�gi aut�- �s alkatr�szgy�rt� dolgoz�i h�tf�n, a terveknek megfelel�en a c�g zwickaui egys�g�nek a munkav�llal�i tett�k le els�k�nt a munk�t f�l t�zkor, hozz�juk [...]
A fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal emelkedhetnek a tavalyihoz képest. Mutatjuk, milyen árakra kell számítani.
Mostanáig úgy hitték, hogy élve rabolták el a Hamász terroristái tavaly október 7-én, ám mint kiderült, már aznap életét vesztette.
A magyar külügyminiszter Oroszország első miniszterelnök-helyettesével egyeztetett.
�rizetbe vette h�tf�n hajnalban a georgiai rend�rs�g a negyedik napja a korm�ny ellen t�ntet� georgiai ellenz�k egyik vezet�j�t - k�z�lte a Koal�ci� a V�ltoz�s�rt ellenz�ki p�rt az X-en. Zurab Dzsapa [...]
A Vörös Zenekar (németül Rote Kapelle) nemcsak egy volt a nácik ellen Németországban és a környező országokban működő számos ellenálló csoport közül, hanem egyike a legjelentősebbeknek. Hitler hatalomra kerülésétől, 1933-tól sikeresen szervezkedtek egészen 1942-es elfogásukig, amikor is a mozgalmat leleplezték és tagjaikat bebörtönözték.
A tófalui létesítményre csaknem félmilliárd forint uniós támogatást kapott a Biogas Productor Kft.