Továbbra is kérdés, megnyomja-e az orosz elnök a piros gombot.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
A deli balt, azaz az őrült mézet kizárólag Törökországban és a Himalájában készítik.
Ferenc pápa beszédében üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet.
A mi világunk összetettebb és bonyolultabb, mint Karácsony és Vitézy világa.
„Kavarja ez most, vagy nem kavarja?” – Fülig Jimmy Piszkos Freddel kapcsolatos örök hamleti dilemmája jutott azonnal eszembe, amikor elolvastam a hírt, amely szerint a kormány az egyik salátatörvény-javaslatába rejtve eltörölné az úgynevezett lex CEU-t. Egész pontosan: hatályát vesztené a felsőoktatási törvény azon passzusa, amely a külföldi egyetemek hazai működését a magyar, illetve a külföldi intézmény székhelye szerinti állam közötti nemzetközi szerződéshez köti.
Megértem, ha egyesek úgy értékelik a MOB, továbbá az olimpiai aranyérmekkel alaposan kidekorált Nagy Tímea, Kemény Dénes, Kovács István és Vaskuti István akcióját, hogy az újabb támadás a demokratikus működés ellen. A múlt héten nevezettek alkotmányjogi panasszal éltek, miután a Kúria november közepén – megváltoztatva a Fővárosi Választási Bizottság döntését – engedélyezte az aláírásgyűjtést az olimpiarendezésről szóló budapesti népszavazáshoz. Elsőre tényleg tűnhet úgy: a kezdeményezés célja meggátolni a budapestieket... Читать дальше...
Atlantisz
Pontosan tudom, mit érezhetnek most az Egyesült Államok demokratikus érzelmű polgárai. Ugyanazt a keserűséget és tehetetlenséget, amelyet a józanul gondolkodó magyarok a gyászos emlékű „fülkeforradalmat” követően. Az önhitt zsarnokjelölt ott is pöffeszkedik már elsöprő diadalának tudatában. Mivel a törvényhozó és végrehajtó hatalom, valamint az igazságszolgáltatás egyaránt az övé, úgyszólván akadálytalanul nekiláthat az egész világra veszélyes terveinek végrehajtásához. Apropó, igazságszolgáltatás... Читать дальше...
A gyerekek vallásának rögzítésére is van lehetőség az iskolai KRÉTA adminisztrációs rendszer felületén. Ez önmagában még nem ördögtől való, a rubrika kitöltése nem kötelező, s elsősorban az a célja, hogy az iskolavezetés tudhassa, milyen felekezetű hitoktatás biztosítását kérhetik a szülők. Van olyan, hogy például egy katolikus iskolába nem csak katolikus diákok járnak. Vagy hogy egy állami iskolába járnak vallásos gyerekek, akik etika helyett hittanra szeretnének járni.
A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezető írásait. Mindössze két kattintás, és Szabolcs már olvassa is egymás után a kiválasztott cikkeket. Egy listán pontosan jelezzük a hangfájlban szereplő anyagok címét és kezdési idejét. Érdemes kipróbálni!
Még mindig nem tudja az Orbán-kormány kormány, mit kezdjen a rég átvett épületkomplexummal – derül ki az építési tárca lapunknak adott válaszából. A külső szemlélő számára szinte láthatatlan munkát végző alapítványnak eközben 45 munkatársa van.
Gyűjtik is az adatokat a Fidesznek.
Továbbra is fenntartja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) „jogfosztott státuszát” az Orbán-kormány, ám azt, hogy mit kíván tenni a köztestület a helyzet megváltoztatásáért, nem került szóba a szervezet pénteki konferenciáján.
A szervezet szerint a végleges műszaki megoldást jelentő munkálatokat hamarosan elvégzik.
Aíg az amerikai filmgyártás ontja magából a sport tematikájú mozgóképes munkákat, Európából alig lehet összevakarni párat. Nem az van, hogy az USA-ban sportolnak, mi meg itt művészkedünk, de úgy tűnik, a tengerentúlon társadalmi szinten is fontosabb a sportteljesítmény. Podcast.
A magyar híresség nem kímélte ellenfelét, ő is az elődöntőbe jutott.
A szakértők szerint 2025-ben árrobbanás várható az ingatlanpiacon, így aki lakásvásárlást tervez a közeljövőben, annak mindenképpen érdemes még idén ezt megejtenie. De pontosan mi várható a lakáspiacon a közeljövőben és mire számíthatunk? Szakértő válaszol!
Sz�ria legy�zi a terrorizmust, b�rki is legyen annak t�mogat�ja - jelentette ki Bass�r el-Aszad sz�riai eln�k vas�rnap. "Aszad eln�k hangs�lyozta, hogy a terrorizmus nem �rt m�s nyelven, csa [...]
A Stellantis nemzetk�zi aut�ipari csoport vas�rnap este bejelentette, hogy "azonnali hat�llyal" lemond Carlos Tavares vez�rigazgat�. "A v�llalat igazgat�tan�csa, amely ma ( [...]
�dv�zl�k mindenkit a Heti progresszi� has�bjain az �v utols� h�napj�nak els� napj�n. 31 nap van h�tra az �vb�l, ami azt is jelenti, hogy id�n m�g �tsz�r jelentkezik e veter�nnak sz�m�t� rovata port�lu [...]
Az uniós csatlakozás mint cél Grúzia alkotmányában is szerepel.
K�s�rleti biometrikus ellen�rz�st vezettek be vas�rnap minden Oroszorsz�gba bel�p� �s onnan t�voz� k�lf�ldi �llampolg�r �s hontalan sz�m�ra a moszkvai rep�l�tereken �s az orenburgi r�gi�ban l�v� masta [...]