Beruházásokat ígért a 85 százalékban magyarok által lakott székelyföldi Hargita megyének Ludovic Orban, a vezető román kormánypárt elnöke, aki szerint ezekkel a térség etnikai összetételét is jelentős [...]
Három éve már szakítottak, akkor sikerült megmenteni a házasságukat.
Valóra vált álmok, világrekordok, de mindez zárt kapuk mögött.
Vasárnapi hírösszefoglaló az Indexen.
Az autóját a leállósávban hagyta.
Folytatódik a Heti progresszió névre keresztelt sorozatunk, amely szépen lassan közeledik a századik részéhez. Addig persze még bőven van mit feldolgozni, progresszív híreink ugyanis egy percet nem pi [...]
Az alapvető jogok biztosa szerint Kásler Miklós májusi bejelentése jogsértő volt, a kormány javított.
Politikai feszültséget gerjeszt a napok óta tomboló erdőtűz.
A világsztár augusztus 19-én Veszprémben lép fel.
A felcsútiak a piros lapokat szorgosabban gyűjtögették.
Nina Rios több mint 1,7 millió követőt gyűjtött össze a közösségi médiában rövid idő alatt, a brazil tinédzser anyukája azonban lekapcsolta a fiókjait, mert nem tetszett neki az értékrend, amit ezeken a platformokon képviselt.
Két autómentő cég sietett a segítségére.
Összefogással segítettek a szorult helyzetű férfin. (Mozaik)
Összefogással segítettek a szorult helyzetű férfin. (Mozaik)
Érdekes kis összeállítást tűzött ismét műsorára nemrégiben az Arte német–francia közszolgálati tévécsatorna: a sztenderd értelmiségi nézőközönség megtudhatta belőle, hogy egyetlen nyugat-eur [...]
Peller Károly csodával határos módon úszta meg a tragédiát.
Ezer köbméternyi akácfát is veszélyeztetett a tűz.
Változatlan intenzitással tomboltak az erdőtüzek vasárnap Görögország több térségében. Kora este kényszerleszállást kellett végrehajtania egy tűzoltó repülőgépnek a Jón-tengeri Zákinthosz szigeten, és [...]
A féltestvér állítja: előre figyelmeztette Harry herceget, hogy a húga tönkre fogja tenni.
A kaliforniai női börtönökben óvszereket kezdtek el osztogatni a vitatott jogszabály módosítása helyett.
Helyreállt a koronavírus-járvány okozta sokkból a belföldi turizmus, de a külföldi vendégek csak nagyon lassan térnek vissza Magyarországra.
Ljubov Szobol, a bebörtönzött Alekszej Navalnij egykori munkatársának lépéséről több oroszországi médium is egybehangzóan értesült. (Külföld)