A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt. (Bűnügy-baleset)
Az első dózist 4,7 millióan kapták meg, mindkét dózissal 1,38 millió embert oltottak be.
Az amerikai alelnök és Új-Zéland miniszterelnöke is felszólalt az Európai Parlament ülésén.
Évente több ezer halálos áldozatot követel Magyarországon a légszennyezés.
Akkora pénz van a kutyakereskedelemben, hogy a szervezett bűnözés is beszállt a kegyetlen bizniszbe.
A főpolgármester mára esedékes szereplését is lemondta.
Romániában az új, a korábbinál fertőzőbb vírusmutációk közösségi terjedésének tulajdonítják, hogy az utóbbi hetekben ismét erőre kapott a járvány. (Külföld)
A Nők Menetét 2018 óta minden évben megrendezik az országban.
Olvasónk írja: Az alábbi pár kedves képet a Budapest, IX. ker., Tűzoltó utca, Thaly Kálmán sarkánál lévő, szép magyar nevű Dean’s College előtt lőttem. A kollégiumnak csak külföldi lakóit lehet [...]
Több mint egymillió embert oltottak be eddig Magyarországon.
Ebben az esetben busszal kellene pótolni a metrót, viszont a buszvezetők között is sok a fertőzött.
A szervezők szerint a fővárosban mintegy 30 ezren vonultak utcára.
A zölden világító női alakokkal többek között az a cél, hogy felhívják az emberek figyelmét a nők hozzájárulását a társadalom minden területéhez.
A résztvevők lezárták a Központi pályaudvar előtti kereszteződést.
A kényszerintézkedést április végéig rendelte el a bíróság.
Rendhagyó podcast az etikus és környezetkímélő üzleti magatartásról.
Az ún. (politikai) jobboldal, noha tisztában van a nőnap valódi eredetével, szemlátomást elengedte a kérdést, és teljesen idomult a baloldalhoz a témában. Noha ez a mentalitás annyiban érthető, hogy m [...]
17. lett a magyar lány, ez minden idők legjobb magyar korosztályos eredménye.
A magyar válogatott védő találatával szerzett vezetést a Fenerbahce.
Ausztriában, Salzburg városban hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst - értesült a Der Standard című osztrák napilap. A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél f [...]