Tegnap késő este, 22.25-kor landolt a kassai repülőtéren az a repülőgép, melyen Szlovákiába érkezett a 149 önként befogadott asszír keresztény menekült. A 25 család Irak északi területéről érkezett, íra az Új Szó.
Az Iszlám Állam elől menekülő családokat az útlevél-ellenőrzés után a homonnai menekültközpontba szállították.
Ivan Netík belügyi szóvivő elmondta: a menekültek eddig egy kolostorban laktak, ahol polgári aktivisták segítségével már a szlovák nyelv alapjait is elsajátították. Netík hangsúlyozta... Читать дальше...
Tegnap késő este, 22.25-kor landolt a kassai repülőtéren az a repülőgép, melyen Szlovákiába érkezett a 149 önként befogadott asszír keresztény menekült.
A szír rezsim mellett azonban Törökország sem büszkélkedhet egy amerikai tisztségviselő szerint
Elutasította ma a szlovák törvényhozás a parlamenten kívüli SKOK párt független képviselői, Jozef Kollár, Daniel Krajcer, Martin Chren és Juraj Miškov javaslatát, írja az Új Szó.
A honatyák azt kezdeményezték, Magyarországhoz hasonlóan nálunk is lehessen házi pálinkát főzni, anélkül, hogy a főzőnek bujkálni kellene.
„Abból indultunk ki, hogy Szlovákiában sok embernek van gyümölcsöse, vagy vannak gyümölcsfák a kertjében. Hagyomány, hogy a házi pálinkával megkínálják egymást, összehasonlítják, ki főzött jobbat stb. Читать дальше...
Elutasította ma a szlovák törvényhozás a parlamenten kívüli SKOK párt független képviselői, Jozef Kollár, Daniel Krajcer, Martin Chren és Juraj Miškov javaslatát, írja az Új Szó.
A Privigyei Járási Ügyészség közeli hozzátartozó kínzása miatt nyújtott be vádindítványt a Privigyei Járásbíróságra Vladimír Jánoš, a Smer volt parlamenti képviselője ellen, írja az Új Szó.
Читать дальше...A Privigyei Járási Ügyészség közeli hozzátartozó kínzása miatt nyújtott be vádindítványt a Privigyei Járásbíróságra Vladimír Jánoš, a Smer volt parlamenti képviselője ellen.
Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh pénteken felszólította a bagdadi kormányt, hogy ne tűrje el az ország szuverenitásának megsértését..
Adrian Năstase volt miniszterelnököt is kihallgatja a legfőbb ügyészség az 1990-es bányászjárás kapcsán zajló vizsgálatban.
Читать дальше...Adrian Năstase volt miniszterelnököt is kihallgatja a legfőbb ügyészség az 1990-es bányászjárás kapcsán zajló vizsgálatban.
Több jogszabályi... Читать дальше...
A digitális tartalom és termékek értékesítésére vonatkozó szerződéses jogok egész EU-ra kiterjedő harmonizálását javasolta szerdán az Európai Bizottság, .
Kiengedték szerdán a bukaresti rendőrség fogdájából a dzsihadista propaganda terjesztése gyanújával kedden őrizetbe vett craiovai fiatalt, miután az ügyészek úgy döntöttek, hogy bírósági felügyelet alatt folyatatják le az ellene indított bűnvádi eljárást.
Читать дальше...Kiengedték szerdán a bukaresti rendőrség fogdájából a dzsihadista propaganda terjesztése gyanújával kedden őrizetbe vett craiovai fiatalt.
Az Európai Bizottság értesülésünk szerint elégedett az Altus féle konzorcium eddig végzett munkájával, a cég által elnyert két megbízás egyikénél sem tárt fel összeférhetetlenséget, és nem lát okot a keretszerződés felfüggesztésére vagy felmondására.
A G20 országai a világ népességének kétharmadát, és a világkereskedelem 80%-át adják. A világ 19 legnagyobb gazdasága alkotja, valamint az Európai Unió. Három latin-amerikai ország sorolható a csoportba: Argentína, Brazília és Mexikó. E három ország meghatározó politikusait válogattuk össze galériánkba.
Múlt vasárnap, a Husaini Islmaic Trust UK szervezésével... Читать дальше...
Médiavisszhang nélkül tüntetett több ezer muszlim a terrorizmus és az Iszlám Állam ellen – eddig.