Hanyatt fekszel egy szikla peremén,hátrafeszíted nyakadat,két elcsökevényesedett mandulafenyő törzsébenmegkapaszkodva nézed a Blake-fényű kavargást,az ég helyét elfoglaló, áradó kedélyűtenger tébolyát, a féktelen tombolást,míg hátad bőrébe jelet horzsolnak a kövek. *Úgy állnak a vendéglősök a tavernák előtt,akár a romtemplomok oszlopai,monolitikus obeliszkek,emlékőrzők, totemek,az ég felé fordított csillagnéző szemeikkel.Várják a barbárok bejövetelét.A gyümölcsárus mesterséges fényben ázik,árnya han-bíbor hústócsát vet a bejárat elé.Gyökeret eresztve, ezüst ékszerekkel,feketében olyan, mint Szaturnusz fája,fügehalmok, körtedombok, gránátalmadűnék között.Mellette zöld papagáj csivog a vésett kalitkában.Kölykök cikáznak a platán körül,haptikus késztetések tébolyában,egyik a másikat űzve,Szent György a sárkányt,az első átjárón keresztül elívelnek,mint akik itt se voltak.A betondokkon csattan a vaspalló,végigdübörög rajtaa hajó gyomrából kiáradó tömeg. *Vágyvezérelt vadak tébolyognak a falak között,elmormolt imáik bűzlenek a szorongástól,az esedezéstől, az átkozódástól,a haláltól, a bizakodástól,a csömörtől és a kétségbeeséstől,a feltételezett lehetőségek végtelen soramiatt érzett elkerülhetetlen veszteség ingerehajszolja őket előre a légáram ellenében,menekülnek az állandóság elől a folytonosságba,száműzve magukat a villanásnyi időlegzártabb régiójába.Elgyötört testük szuggesztív, szabálytalan,androgün szépségét nézeda fények travesztiájában.Kit nem izgat az otthontalanság kalandja,a féken tartott feszültség állapotában. *Szamárháton kaptat a töredezett lépcsősorokon felfeléegy szerzetes, a klastrom fűszerkertjében szedettrozmaring, oregánó, zsálya illatáthúzva maga után.Karján kutya harapásának friss sebe hegedaz átvérzett kötés alatt.Koncentrikus hullámokban terjedő,mély, tompa, dübörgést hallasz,a zsigereid rezonálnak.Ahogy visszafele indulsz a főtér irányába,ütemes robajjá erősödik.A hússzagú füstköd, a légben rotálódó pernyék,a felkavarodott por, és színes gőzök takarásábana sziget zúgó dominanciaközpontja körülmeglátod a táguló, összezáruló embergyűrűt.Összekapaszkodva forognak felhevült testükkel,nyirkos, fekete hajukkal,mozgásba hozva maguk körül a teret.A zajló tömeg mozgása, a megzabolázhatatlanerő dinamizmusa, az örök sodora mélybe ránt és felemel.A hátad mögött burjánzó oleander törzsébe megkapaszkodvanézed őket, mint akit árbócrúdhoz kötözteka viharos tengeren.
