Nyolcvan éve, 1945-ben vezették be az általános, titkos és egyenlő választójogot, innentől kezdve mondhatjuk, hogy nekünk, nőknek ugyanolyan jogunk van beleszólni a politikába, mint a férfiaknak – törvényi szinten legalábbis. A gyakorlatban azonban még sokan gondolják, hogy a politika férfidolog, vagy miért is foglalkoznánk vele, amikor aligha képviselik az ország lakosságának kicsit több mint a felét kitevő nők érdekeit. (Főként a saját magukét képviselik, még azt sem mondhatnánk biztosra, hogy a férfiakét, a családokét, vagy hogy a magyarokét.) Idézhetnénk Orbán Viktor viccesnek szánt kijelentését is: „Nőügyekkel nem foglalkozom!”, holott nincsenek pusztán nőügyek, a megélhetési és a lakhatási válság, a társadalmi felzárkóztatás hiánya, a diszkrimináció vagy a családon belüli erőszak nem válogat, mindannyiunkat érint, csak épp egyeseket (inkább sokakat) fájdalmasabban. A jövő évi választásokon (de már azelőtt is) különösen fontos lesz a nők, köztük az idősebb hölgyek szerepe, amit a politikusok már felismertek. Lehetnek-e ezúttal ők a „királycsinálók”, a változás katalizátorai és a stabilitás megtartói, ha itt jövőre minden borul?
