Добавить новость
World News


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Putyin el sem megy a törökországi béketárgyalásra

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy nem vesz részt csütörtökön Törökországban a Moszkva és Kijev közötti béketárgyalásokon.

A Fehér Ház tisztviselői szerint Donald Trump amerikai elnök sem megy Törökországba a tárgyalásokra, miután Putyin bejelentette az orosz résztvevők listáját, akik mind viszonylag alacsony rangú tisztviselők.

Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezeti majd az ukrajnai rendezésről csütörtökön Isztambulban tárgyaló orosz küldöttséget, és az orosz államfő által kinevezett delegáció tagja lesz még Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes, Igor Kosztyukov, az orosz fegyveres erők vezérkari főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Fomin, a védelmi minisztérium helyettes vezetője.

Putyin először múlt vasárnap javasolta, hogy Törökországban közvetlen tárgyalásokat folytassanak Oroszország és Ukrajna között – „előfeltételek nélkül” – válaszul a 30 napos tűzszünetre vonatkozó nyugati követelésekre.

Ukrajna hivatalosan még nem jelentette be delegációjának összetételét, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már elrepült Ankarába.

A tárgyalásokon az Egyesült Államok képviseletében Marco Rubio külügyminiszter, valamint Steve Witkoff és Keith Kellog elnöki különmegbízott vesz részt.

A Kreml szóvivője szerdán korábban kijelentette, hogy Putyinnak csütörtökön munkamegbeszélések is szerepelnek a napirendjén. Arra vonatkozó pontosító kérdésre, hogy ezek Oroszországban lesznek-e, Peszkov megismételte, hogy „munkamegbeszélései” lesznek.

Forrás: FT / Instagram / MTI

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus