De szépen mondta Freund Tamás MTA-elnök: „Az Akadémia kötelessége fellépni annak érdekében, hogy a tudományos kérdésekben csak a tudomány képviselői és kizárólag tudományos szempontok alapján foglaljanak állást”. Tény, hogy nem úgy általában, hanem a fontos pártkáder, Orbán Balázs fokozatszerzése kapcsán tartotta időszerűnek megfogalmazni, méghozzá a pártlapban (idézzük a cikk alcímét is, az is megható: „A Magyar Nemzet kérdésére Freund Tamás kiállt a tudomány szabadsága mellett”), de attól még igaz. Olyannyira, hogy ugyanezt írja a régi, meg a hatályos alkotmány is: tudományos igazság kérdésében kizárólag a tudomány művelői jogosultak dönteni.