Добавить новость


World News


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Egyelőre maradnak a büntetővámok a kínai elektromos autókra

Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket.

Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek.

„Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra” – tette hozzá, aláhúzva, hogy minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is.

Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.

Az EU még június közepén jelentette be, hogy a meglévő 10%-os vámtételen felüli büntetővámokat vet ki  a Kínában gyártott elektromos autókra az autóipar túlzott állami támogatása miatt.

Az eredetileg kiszabott vámtételeket azóta némileg csökkentette az Európai Bizottság, de a vámok teljes eltörlése egyelőre nincs az opciók között. Az intézkedés célja az olcsónak tartott, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjének megakadályozása.

A júliustól bevezetett ideiglenes vámok legfeljebb négy hónapig érvényesek, ezen időtartamon belül – vagyis október elejéig – az uniós tagállamok szavazásával döntést kell hozni a végleges vámokról. Megállapodás esetén a vámok ötéves időtartamra véglegessé válnak.

Forrás: MTI

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus